|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 28 találat | lapozás: 1-28 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kalkuttai Boldog Teréz (Teréz anya, Agnes Gonxha Bojaxhiu) 1996. november 16.Sepsiszentgyörgyön két katolikus templom épül, az Őrkő alatti cigánytelep lakosainak lelki gondozására pedig Márkus András, eddigi Csíki utcai plébános vállalkozott. Márkos András elmondta, hogy 1992-ben felépült a városban a Teréz Anya Leányai temploma, akkor felfigyelt a cigánygyerekekre, foglalkozni kezdett velük. Engedélyt kért, hogy csak a cigányok pasztorációjával foglalkozzon, ezt idén megkezdhette. Építik a lelkipásztori központot, ahol tervei szerint iskola is lesz, a felnőttek oktatására is gondol. 1993-ban nyolcvan gyermekből álló első áldozó csoportot gyűjtött össze, közben rádöbbent arra, hogy a legtöbb gyermek írni-olvasni sem tud. Ketten jöttek a segítségére, hitoktatónők, akik azóta is tanítják a cigánygyermekeket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16-17./2000. június 14.Illyés Kinga /Marosvásárhely/ előadóművész és színészpedagógus Az élet kenyere című egyszemélyes műsorával lépett fel Zilahon. Pódiumjátéka Árpád-házi Szent Erzsébet élettörténetéről szól. Illyés Kinga a műsort gazdag forrásanyagra támaszkodva állította össze, felhasználva az Érdy-kódexet is. Példaértékű élet volt, a magyar királylány leszállt a trónról, hogy szegényeket, betegeket, támogasson. Illyés Kinga szerint ez a példa kalkuttai Teréz anya tevékenységéhez hasonló, ellenben az Árpád-házi királylány gazdagságot, hatalmat, családot hagyott ott azért, hogy teljesítse elhivatását. /Fejér László: Történelmi példa pünkösdi ajándékba. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./ Illyés Kinga Az élet kenyere című műsorával a marosvásárhelyi bemutató óta több meghívásnak tett már eleget itthon és külföldön. Nemrégiben Hollandiában járt, Brüsszelben a Magyar Házban lépett fel, Liége-ben a Szent Erzsébet Kör vendége volt, Kölnben a Mindszentyről elnevezett Magyar Házban játszott. Emlékezetes volt a burgkasteli fellépése, a 40 éve megszakítás nélkül működő Magyar Gimnáziumban, amely egyetlen ilyen jellegű, azaz anyanyelvű iskola a vidéken. Berlinben a Magyar Ház fogadta Illyés Kingát. Ősszel várják Párizsban és Londonban. /S. Muzsnay Magda: Az élet kenyere. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./2000. december 14.Hegyközcsatár öt éve testvértelepülési kapcsolatban áll a hollandiai Gendringennel. Azóta egyre gyakrabban érkeztek a községbe a holland kamionok, megrakva mindennel, ami elképzelhető. Az első években inkább ruhaneműt meg piperecikkeket hoztak, ezt a községhez tartozó hét faluban egyformán osztották el. A gendringeniek összefogtak, pénzt gyűjtöttek, és ennek nyomán már minden faluban van ivóvíz. A hollandok vetőmagot, szerszámokat hoztak több családnak, több tonna vetőkrumplit hoztak, és a Polgármesteri Hivatallal közösen létrehozott Teréz Anya Alapítványon keresztül biztos jövedelemhez juttatják a községet. Az alapítványnak van egy üzlete is Váradon, az abból befolyt összeget is a község fejlesztésére fordítják. Nem feledkeztek meg a szegényekről, a nagycsaládokról sem. Tolókocsikat is kaptak az arra rászorulók, még a nagyváradi gyermekotthonba is jutott kisasztal, kiságy. Az óvodákat felszerelték hintával, csúszdával, játékokkal. /Both Abigél: Hegyközcsatár. A hollandok ott segítenek, ahol tudnak. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 14./2002. október 27.Szőkefalva filiájában, Vámosgálfalván az ott élő 30 hívő részére dr. Jakubinyi György érsek október 13-án délután kápolnát áldott meg, melynek új harangját is megszentelte. A keresztutat Vida Zoltán festő, szobrász, egyházművész készítette, érdekessége, hogy az V. stációnál Cirenei Szent Simon helyett Mindszenty bíborost ábrázolja rabruhában, a VI. stációnál Kalkuttai Teréz anya nyújtja át a kendőt Jézusnak, Nikodémus és Arimateai Szent József helyett Márton Áron püspök és dr. Molnár Gyula állandó diakónus helyezi a sírba Jézust. A 92 éves szerpap a szőkefalvi Mária-jelenések során került kapcsolatba a vámosgálfalvi közösséggel. /Kápolna Vámosgálfalván. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 27./2002. november 26.A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániatemplom százéves. Erre az alkalomra felújították a templomot. Dr. Jakubinyi György, Erdély érseke celebrálta a szentmisét. A sepsiszentgyörgyi római katolikus közösség 1860-ban még 800 tagot számlált, 1890-ben 1500-at, ma a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániához egy tizenötezres közösség tartozik. A központi templom mellé társultak a Csíki utcai (1987), az Állomás negyedben a Szent Benedek-plébánia, az Őrkő alatt a Kalkuttai Teréz anya rendjének kolostora és a templom (1988), Szépmezőn a Szent József Munkás-kápolna (1990), és épülőfélben van az ötödik sepsiszentgyörgyi római katolikus templom is. Csató Béla 1981-1990 között volt itt plébános, a diktatúra legszörnyűbb éveiben képes volt elérni az egyház fizikai és lelki térnyerését. /Sylvester Lajos: Új áldás Isten házára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./2004. július 3.Júl. 2-án ünnepélyes keretek között megnyitották meg Marosvásárhelyen a Teréz Anya Központot. Dr. Márton András, a gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas Otthoni Beteggondozó programvezetője beszámolt arról, hogy második éve folyik az idős személyek otthoni beteggondozása, ellátása. A gyulafehérvári egyházmegyében 32 olyan szolgálat működik, amely közel négyezer időskorú ellátását biztosítja. A Teréz Anya Központ megnyitásával az emberi, szociális vetülettel egészítik ki a gyógyítást. Erre az Európai Unió Phare-támogatásként 53.600 eurót utalt át. Már három csoport (két magyar és egy román) alakult, több mint hatvan résztvevővel. Hetente két alkalommal találkoznak a központban, ahol különböző témakörökben szervezett előadások, kulturális programok zajlanak. /Nagy Annamária: Teréz Anya Központ Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./2005. március 16.Március 14-én Jókai Anna írónő volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vendége Nagyváradon. Az írónő a nemzet és az emberiség alapvető értékeiről szólt. Jókai Anna beszélt Istenről, a kereszténység lényegéről, álmáról, egy szeretetben meggyökeresedő világegységről, melyben nem lesznek véráztatta forradalmak. Jókai Anna kifejtette, a térképek átrajzolhatók, de az ember szemlencséjén maradt tájat kiirtani sohasem lehet lelkéből. „Lesznek-e unokáink, áldottak lesznek-e sírjaink, ez múlik a magyar emberen, aki tudja, hogy útja, az Isten szolgálatába rendelt út” – fogalmazott a szónok. A XXI. században a szeretetközpontú világnak csak a körvonalai látszanak még, pedig a gyűlölet, a nyomorúság és fájdalom óceánjából mindenki kimerhet egy-egy cseppet, ahogyan Teréz anya gyámolító szeretetével. Jókai Anna szerint gyakorta unalmasnak tartják a konzervatívan gondolkodókat, holott a keresztények nem a világ új dolgai ellen szólnak, csupán a jóság és szeretet mércéjével mérik az eseményeket és az élet alapvető értékeit védik. A december 5-i magyarországi népszavazásról mint a nemzet nagykönyvének gyászos lapjáról beszélt. „Nem politikai ügy volt számomra. Azt sem értettem, hogy miért kell népszavazás tárgyává tenni az ilyesmit, de hogy nemmel felelhet valaki?! Nem az állampolgárságtól fosztottuk meg a Kárpát-medencében a magyarokat, hanem az összetartást vettük el tőlük. Ha az 56-os lyukas zászló, ami még nincs befoltozva, akkor most elmondhatjuk, hogy nem a zászló lyukadt ki, hanem az ország közepe, és ami összetartja, az kiköltözött a szélekre” – fogalmazott Jókai Anna. Az írónő nemrég lett tagja a FIDESZ által kezdeményezett nemzeti konzultatív testületnek, hangsúlyozta a házigazda Tőkés László püspök. Jókai Anna március 15-én részt vett az egyházkerület és a Magyar Polgári Szövetség szervezte március 15-i koszorúzásokon és ünnepi istentiszteleten. /Lakatos Balla Tünde: Értékeinket, az isteni terveket menteni. Jókai Anna írónő Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./2007. április 29.A gyulafehérvári Caritas 2006-ban otthoni gondozói program keretében összesen 11. 707 idős, beteg, fogyatékos embert gondozott otthonában. A családsegítő szolgálatot összesen 1161 személy kereste fel különböző problémákban. A kézdiszentléleki Szent Klára Öregotthonban és a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonban összesen 151 idős embert gondoznak. A marosvásárhelyi Teréz Anya Nappali Foglalkoztató-központot rendszeresen 117 idős látogatja. Gyermek- és ifjúsági programok révén több mint 1000 gyermeket és fiatalt segítettek. A BACH Információs Iroda révén több mint 550 fogyatékkal élő személy számára kínáltak különböző tevékenységi programokat. Több mint 10 000 személy vett részt tanulmányi tevékenységeiken a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban, illetve a gyergyószentmiklósi Szent Benedek Tanulmányi Házban. A Caritas mezőgazdasági részlegének köszönhetően 200 fiatal gazda és gazdaasszony vehetett részt külföldi mezőgazdasági gyakorlaton. A Caritas-gyógyszertárakban több mint 13 000 receptre váltottak ki gyógyszert. A gyulafehérvári Caritas munkáját összesen 506 alkalmazott, 350 önkéntes és 148 plébániai Caritas-csoport végzi. /A gyulafehérvári Caritas 2006. évi tevékenysége a számok tükrében. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 29./2009. január 18.Az egykori erdélyi, ma gyulafehérvári egyházmegye millenniumát köszöntik a romániai magyar katolikus értelmiség kiadványai. A millennium apropóján a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat a Romániai Magyar Pax Romana szervezettel közös vállalkozásként olyan sorozatot indít, amely a katolikus értelmiség életével foglalkozik, a világban és az országban-térségben tapasztalható jelenségeket próbálja értelmezni, a keresztény élet törekvéseit próbálja a ma emberének nyelvén megfogalmazni. Az első a Romániai Magyar Pax Romana életét mutatja be, az 1989 utáni története főbb állomásait, rendezvényeit, kiadványait veszi számba /A Romániai Magyar Pax Romana életéből/. A második füzet a legendás erdélyi tolerancia eszményét állítja középpontjába, s a 2007-ben Nagyszebenben megtartott III. Európai Ökumenikus Találkozó egyes dokumentumait gyűjti egybe /Az egység útján: Nagyszeben üzenete/. A harmadik füzet mai példaképeket mutat meg, két, a 20. században élt, a hivatalos egyházi eljárás során eddig boldoggá avatott, az emberek által máris szentként tisztelt jeles személyiségeket: a kalkuttai nyomornegyedek angyalát, Teréz anyát és az üldözött emberek segítéséért vértanúhalált vállaló szociális testvért, Salkaházi Sárát /Szentek nyomában, Teréz anya, Salkaházi Sára/. A kiadványokról a www.katolikhos.ro internetes oldalon található ismertető. /Keresztény Szó–Pax Romana füzetek. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 18./2009. augusztus 22.Őrkőn a vallásosság valóban mély gyökereket eresztett, és hatása a mai napig erősödik. Évtizedek óta foglalkozik a katolikus egyház az őrkői cigánytelep lakóival Sepsiszentgyörgyön, és különösen az utóbbi húsz évben e munka kimondottan látványos eredményeket szült. Amióta elárasztották Sepsiszentgyörgyöt az árapataki és hidvégi, illetve az Olton túli, Brassó megyei román cigányok, még inkább szembeszökő, amit Baricz István, a Caritas jótékonysági egyesület felelőse így fogalmaz meg: szentgyörgyi cigányt nem látunk koldulni a városban. Aki végignézi, hogyan viselkednek a hívek az apácakolostor melletti templomban mise közben, az mérheti le igazán, mekkora a változás az alig két évtizeddel korábbi állapotokhoz képest, jegyezte meg Márkus András plébános. A Teréz anya alapította kolostorban a főnök asszony elzárkózott a beszélgetéstől. A rend szabályaira hivatkozott, meg arra, munkájuk eredménye önmagában is beszédes. Teréz anya, aki a világ püspökeivel levelező viszonyban állt, a gyulafehérvári Bálint Lajos érsektől is megérdeklődte, hova lenne sürgős bizonyos szociális gondok megoldása végett – a rend a szegények legszegényebbjeit hivatott szolgálni – apácákat telepítenie. Az érsek tudott Sepsiszentgyörgyön élő őrkői cigányokról, úgy vélte, itt érdemes elkezdeni. Teréz anya négy apácát küldött Szentgyörgyre 1991-ben. Az apácák foglalkoznak a cigány családokkal. Jelenleg harminc gyermek készül első áldozásra. /B. Kovács András: Misszió az Őrkőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./2010. április 18.Örök nyugalomra helyezték Bálint Lajos érseketRokonai, köztük testvére, barátai, hívei, tisztelői, az ő áldásával újjászülető katolikus iskolák képviselői rótták le kegyeletüket április 7-én a csíksomlyói kegytemplomban Bálint Lajos érsek ravatalánál. A gyászmise kezdetét az egyházmegye templomaiban harangzúgás jelezte. A ravatal mellett a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium székely ruhás diákjai álltak díszőrséget. A Jakubinyi György érsek celebrálta liturgián részt vett Tamás József segédpüspök, Böcskei László és Tempfli József nyugalmazott váradi püspök, Schönberger Jenő szatmári, Martin Roos temesvári püspök, Cornel Damian bukaresti segédpüspök, Orbán Szabolcs, az Erdélyi Szent István Ferences Rendtartomány provinciálisa, illetve számos hazai, valamint magyarországi pap és szerzetes. „A jó Isten azzal tüntette ki elhunyt főpásztorunkat, hogy feltámadása ünnepén, húsvétkor még bemutathatta szentmiséjét és utána távozott a Mindenhatóhoz, akit életén át szolgált. Közismert volt szerénysége, és éppen azért a végrendeletét is a lehetőségek szerint betartjuk” – mondta Jakubinyi érsek a szentmise bevezetőjében, majd felolvasta a pápának a bukaresti apostoli nuncius közvetítésével küldött üzenetét és az egyházmegye hivatalos gyászjelentőjét. A szentmisén – szintén az Atyához költözött érsek kívánságát tiszteletben tartva – nem volt prédikáció. A szentmisét követően nagyon sokan utaztak Csíkdelnére, hogy az erdélyi főegyházmegye első érsekét utolsó földi útjára kísérjék. A paptársak elmondták, Bálint Lajos érsek sokszor hangoztatta, hogy egyszerű temetést szeretne, „nem kell a főpásztorokat fárasztani”, elég, ha csak szülőfaluja plébánosa és két ministráns kíséri sírjához. „Kívánsága volt, és kívánhat-e ember többet, derékaljnak szülőföldet, ősi templom tömött árnyát szemfedőnek.” Csintalan László csíkdelnei esperes-plébános Kányádi Sándor Tamási Áron sírjára írt verséből, majd Bálint Lajos érsek szavaiból idézett. A főegyházmegye első érsekét a csíkdelnei Szent János-templom cintermében szülei mellé helyezték örök nyugalomra. A főegyházmegye minden templomában az isteni irgalmasság vasárnapján a nagymisét érte ajánlották fel. Bálint Lajos, az erdélyi főegyházmegye első érseke 1929. július 6-án Csíkdelnén, székely család hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát a csíkszeredai katolikus gimnáziumban, teológiai tanulmányait – hároméves katonai munkaszolgálattal megszakítva – Gyulafehérváron végezte. Márton Áron püspök szentelte pappá 1957. április 28-án. Segédlelkész volt Sepsiszentgyörgyön, plébános Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen. 1981-ben novai címzetes gyulafehérvári segédpüspök, 1990-től megyéspüspök, 1991. augusztus 5-től a főegyházmegye első érseke lett. 1993-ban súlyos betegsége miatt lemondott, nyugdíjas éveit Marosfőn, majd Székelyudvarhelyen töltötte. Érseksége idején az ő áldásával szerveződtek újra az egyházmegye katolikus gimnáziumai, az egyházmegyei Caritas, jelentős figyelmet fordított a szórvány-, a cigánypasztorációra, ő hívta az országba Kalkuttai Teréz anya nővéreit, számos templom építését segítette. Csúcs Mária Vasárnap (Kolozsvár) 2010. június 3.20 éves a CaritasA Gyulafehérvári Caritas idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban tegnap nyílt napot tartottak, amelyen a szervezet vezetői, munkatársai, önkéntesek és a különböző programokban részt vevő személyek voltak jelen. Ez alkalommal az elmúlt 20 esztendőben kifejtett tevékenységről számoltak be. Értékünk az ember, ott kell lennünk a szenvedő mellett – mondta megnyitójában dr. Márton András igazgató. – Ebből kiindulva 1990-ben Jakab Antal püspök úgy döntött, hogy a katolikus egyház újjáépíti a szociális hálózatát, ami a hetvenes évektől megszűnt. A Caritas világszerte 164 országban van jelen, Romániában kilenc megyét fed le, világviszonylatban több mint 600 ezer önkéntest és 1,2 millió alkalmazottat foglalkoztat, Romániában 540 munkatársa van. Nem tudjuk, milyen lesz húsz év múlva a Caritas, mert a szükség alakítja, de tény, hogy egyre nagyobb igény van a segítőkre – hangsúlyozta. Ludescher László a szociális ágazat projektjeit mutatta be, elmondta, hogy 250 gyereket látnak el Szászrégenben, Marosvásárhelyen és Marosszentgyörgyön, 27 csoportjuk működik, a Teréz Anya Központ tevékenységébe 140 személy kapcsolódott be. Ha egy kosár fát visznek be, az is nagy segítség Péter György az otthoni beteggondozás helyzetéről beszélt, amely 51 munkatárssal dolgozik a megyeközpontban, Szászrégenben, a Nyárád és a Küküllők mentén. Összesen 3017 személy gondozását vállalják fel, java részük hatvan év fölötti idős ember. A költségeik meghaladják az 1,5 millió lejt, ebből az egészségbiztosítási pénztár 8 ezret áll, ami 0,06 százalékot tesz ki. A támogatások nagy részét az önkormányzatok fedezik. – A gondozottak többsége szív- és érrendszeri bántalmakban szenved. Sok a cukorbeteg, az agyvérzéses ágyhoz kötött, a lábszárfekélyes. Munkatársaink kezelik őket, mosdatják, de sokszor az is nagy segítség, ha egy kosár tűzifát visznek be – mondta az igazgató. Varga Csaba a Caritas logisztikai központjait, a Cari-shopot, a segélycsomagok elosztásának módját, a szervezet által működtetett turisztikai hálózatot mutatta be. A Caritas ezer arca Felszólaltak a Caritasszal együttműködő intézmények vezetői: Schmidt Loránd, a Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság vezérigazgatója, Pokorny László megyei tanácsos, Sófalvi Szabolcs polgármester, majd a teremben levők, akik úgymond haszonélvezői a Caritas szolgáltatásainak. – A Caritas kinyújtja a karját és hív bennünket, gyertek, mert segítünk – mondta Juci néni, egy idős hölgy, aki hálás azért, mert járókeretet, tolókocsit biztosítottak neki, mert odafigyelést, kedvességet kap a szervezet munkatársaitól. Kádár Borbála elmondta, daganatos betegként a Reménység csoportba jár. – Mi vagyunk a társadalom mostohagyerekei, egy-két havi nyugdíjunkat kell odafizetnünk az orvosi vizsgálatokra, ugyanennyit egy-egy mellprotézisre. Kár, hogy erről nincs tudomásuk és nem is hallgatják meg elöljáróink! A délután folyamán kis csoportokban folytatódott a tevékenység, a különböző programok külön-külön is bemutatkoztak, majd a MAFIA és a MIFIKE fiatalok musical- összeállítása következett. A Caritas ezer arca címmel fotókiállítás nyílt, melyen többségében ifj. Both Gyula fotóit tekinthették meg az érdeklődők. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2010. december 26.Ünnep-elő a nagyváradi Szent László GimnáziumbanA nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnázium tizenkét évfolyamának diákjai – az idei tanév nagy ajándékaként – új iskolai épületben, immár együtt élik mindennapjainkat, illetve együtt teszik ünnepibbé az egyházi és világi ünnepi alkalmakat. Ez új élettel töltötte meg az iskola azon húszéves hagyományát is, miszerint jeles egyházi ünnepeink előtt lelki napot tartanak kicsik és nagyok. Az idei adventi készület közös gyertyagyújtással vette kezdetét, s mindannyiunk örömére szinte kicsinek bizonyult hétfőnként reggel az iskola sportcsarnoka az adventi koszorúk fényénél éneklő diákseregnek és nevelőiknek. Az advent első hétfőjén megáldott koszorúk az osztályközösségek és a diákok családjainak meghitt ünnepi készülődését hivatottak gazdagítani. Az adventi fények erejét növelték december 13-án az alsó tagozatosok körében, december 15-én pedig az V–XII. osztályosok, illetve a tantestület számára szervezett ünnepi előkészületek. A lelki napok szervezői, Benedek Ramóna vallástanár és Szabó Ervin, az iskola spirituálisa, az idén is fele-fele arányban hívták meg a római katolikus és a református egyházak képviselőit az egyházmegye minden területéről, mivel az iskolába katolikus és református gyerekek egyaránt járnak. A meghívottak közül sokan örömmel tettek eleget a meghívásnak, hiszen most először nyílt alkalmuk megnézni az iskola új épületét. Az adventi lelkigyakorlat lényege, hogy közelebb vigye a gyerekeket a betlehemi jászolhoz s ráhangolja őket a karácsony ünnepére – mondták a szervezők. Mindkét nap az osztályfőnökök (tanítók, illetve tanárok) által vezetett lelki ráhangolódással kezdődött, később mindenik osztályban adventi témájú elmélkedések zajlottak. A meghívottak különböző szempontok alapján és más-más, az életkori sajátosságokat figyelembe vevő módszerekkel, a kisebbeknél kézműves foglalkozásokkal is közelítették meg az ünnepvárást és ébresztették rá a gyerekeket az ünnep jelentőségére. A „nagyok” idei lelki napjának rendhagyó eleme volt az is, hogy a délelőtti elmélkedések után a katolikusok szent gyónáson vehettek részt, mely hét helyen zajlott az iskolában, a reformátusok számára pedig bűnbánati istentiszteletet szerveztek az iskola dísztermében. Az ünnepvárás meghittségét fokozták az alsó tagozatosok számára az iskola kápolnájában, illetve a nagyobbaknak a székesegyházban celebrált szentmisék. Ez utóbbi egy szimbolikus momentummal kezdődött: a gyerekek mécseseket helyeztek az oltár elé – a kis lángok saját, megtisztult lelküket voltak hivatott jelképezni. Kiss Albert apát-kanonok, a Barátok templomának plébánosa köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Kovács Zsolt püspökségi irodaigazgató szólt az advent különös varázsáról, az átdolgozott év utáni kellemes fáradtságról, melynek során felmerülhet bennünk: vajon miért nincsenek manapság is nagy csodák, miért nem szakítja szét az ég függönyét számunkra is Isten? Valószínűleg azért, mert a világ zűrzavarában hangja túl csendes, a karácsonyi portékákat árusító cégek ellehetetlenítik számunkra, hogy halljuk a hangját. Sokszor pedig mi magunk zárjuk be Istent a templomokba, hogy még véletlenül se találkozzunk vele a hétköznapjainkban. De Isten az embereken keresztül szól hozzánk, hiszen vannak, akik elmesélik nekünk az ő nagy tetteit, s tetteiken keresztül is felfedezhetjük Isten jelenlétét. A nagyobbak lelki napja a diákok műsorával folytatódott: a szeretet, az áldozat, a csend szépségéről szóltak a Pál apostol leveleiből, valamint Teréz anya elmélkedéseiből elhangzó részletek, a vallásos témájú, megzenésített versek. Az iskola hagyományához híven a tanárok lelki délutánjával zárult az idei adventi lelki töltekezés a Szent László Gimnáziumban: a tanintézet pedagógusai is elmélkedésen vehettek részt, az idén dr. Kovács Zsolt vezetésével. Az már csak a nap „ráadása” volt, hogy este a tanárokból és diákokból álló vegyes kórus öregbítette az iskola hírnevét a város felekezeti iskolái számára szervezett karácsonyi koncerten való színvonalas fellépésével, Boros Beatrice zenetanár vezetésével. Tankó Veronika-Zita Vasárnap (Kolozsvár) 2011. szeptember 17.Katolikus nőszövetségek találkozója Nagykárolyban„Megélni a krisztusi szeretetet és ezen keresztül építeni Isten országát” mottó jegyében került sor szeptember első felében a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban az erdélyi római katolikus nőszövetségek hagyományos – immár tizenkettedik – találkozójára, a helyi Árpád-házi Szent Erzsébet Nőszövetség szervezésében. A megérkezés napján a jelen levő lelki vezetők közösen celebráltak szentmisét a Kalazanci Szent József-templomban. Másnap szentmise után Fábián Mária, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egységének elnöke köszöntötte a jelenlevő húsz nőszövetség 42 képviselőjét és a 10 lelki vezetőt. A tanácskozás bevezető előadását Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános, a Szatmár megyei nőszövetségek szövetségének lelki vezetője tartotta a szeretetszolgálatról. A diakónia, vagyis a szeretetszolgálat fontosságát hangsúlyozva többször is idézte Kalkuttai Teréz Anyát, aki szerint „a mi egészen különös feladatunk, hogy a legszegényebbeket szolgáljuk”. Elhangzottak a nőszövetségek elnöknőinek tevékenységi beszámolói, majd városnézés keretében megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát, a Károlyiak egykori kastélyának parkjában meghallgattuk Hágó Nándor múzeumigazgató értékes és érdekes előadását a város, a Károlyiak és a kastély történetéről. Délután a gyerekek műsorát láttuk. A nap befejezéseként megünnepeltük a helyi római katolikus nőszövetség megalakulásának 20. évfordulóját, az eseményt megtisztelte jelenlétével Schönberger Jenő püspök Szatmárnémetiből. A tanácskozás harmadik napján folytatódtak a nőszövetségi beszámolók, majd lelkipásztori tanácsok és javaslatok hangzottak el. Kovács Sándor főesperes, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egysége lelki vezetője az imádság fontosságáról beszélt. Fábián Mária felolvasta II. János Pál pápa nőkhöz intézett köszönőlevelét. A tanácskozás zárásaként Schönberger Jenő köszöntötte a jelenlévőket, és további sikeres munkálkodást kívánt nekik az elkövetkezőkben is. Az őszi fórumot záró hálaadó szentmisén az elnöknők megújították fogadalmukat. Molnos Sára. Szabadság (Kolozsvár) 2011. október 27.Megjelent a Történelmi MagazinA folyóirat szeptember–októberi (9–10-es) összevont számában (ezentúl nem havonta, hanem kéthavonta jelenik meg) a magyar történelem rovatban olvashatunk Kolozsvár elrománosításáról, Aranyosszékről, az első és a második világháborúról. A politikademográfia rovat témája a 2011-es romániai népszámlálás statisztikai csapdája. A jeles személyiségek rovatban Puskás Tivadarról, Kalkuttai Teréz anyáról, Meráni Gertrúdról kapunk összefoglaló ismertetést. A helytörténet-politika rovat Székelyföld képi autonómiáját, a kommunista diktatúra embertelenségét mutatja be. A szokásos humor és vidám tárcák, keresztrejtvények, a Jó játék a nyelvi játék!, természetismertetők is érdeklődésre tarthatnak számot. A széles körű tematika révén a folyóirat nemcsak magyarságtudatunkban erősíthet meg, hanem lehetőséget teremt a kikapcsolódásra is. A folyóirat borítóján a kolozsvári Szent György-szobor látható. A Történelmi Magazin megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon vagy a [email protected] e-mail címen. Példányonként megvásárolható a H–Press lapterjesztő standjain, Sepsiszentgyörgyön a Diákboltban is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. december 30.Védjük az életet!Aprószentek napján a Kovács Zita gyermekorvos által létrehozott Pro Vita Hominis Társaság, a magzatvédelem ügyét szolgáló lelkiség hatodszor szervezte meg Sepsiszentgyörgyön a csendes, gyertyás zarándoklatot a Krisztus Király-templomtól a kórház udvarán levő, Az anyaság védelmében nevű szoborig. Az életvédő zarándoklat előtt szentségimádást tartottak és szentmisét mutattak be a sok millió meg nem született gyermekért, melyen részt vettek az árkosi kismamaotthon ferences nővérei és az őrkői Teréz anya leányai is. Ambrus István Ábel segédlelkész a szentmise homíliájában beszélt az aprószentekről, akiket Heródes király megöletett, és a maiakról is, a sok millió meg nem született kisbabáról, akiket szüleik nem vállaltak, és abortusz áldozatai lettek. Két képet állított elénk: a Józsefét, aki segíti a gyermeket és anyját, illetve Heródesét, aki megöleti a gyermekeket. Mi melyiket választjuk? – tette fel a kérdést. Mi lett volna, ha minket is megfosztottak volna az élettől. Sokkal szegényebb lenne nélkülünk a föld. Sok idős panaszkodik, hogy gyermekei elmentek, de talán lenne, aki gondozza őket, ha engedték volna megszületni a testvérüket. Vannak klinikákon mai Heródesek, akik nem az életet szolgálják, hanem a halált. Az életet a fogantatás pillanatától egészen a halálig kell védelmezni. Kiáltsuk az emberek szívébe ezt az üzenetet, hogy meghallja mindenki, a nőgyógyászok is. Ha kioltjuk gyermekeink életét, ki fog majd dolgozni, milyen jövő vár nemzetünkre? Legyünk Józsefek, akik nem megalázzák, hanem tisztelik az édesanyákat. Mert nemcsak feladat, hanem hivatás is édesanyának lenni. Menekítsük és mentsük az életet, ahol lehet, emeljük fel szavunkat az élet mellett! – biztatott Ábel tiszti. Az imádkozó, gyertyás zarándoklathoz útközben többen is csatlakoztak, útját rendőri kíséret biztosította az esti forgalomban. A megyei kórház udvarán levő szobrot körbeállva Kovács Zita doktornő szólt az egybegyűltekhez, majd László Károly színművész rövid előadásában Wass Albert és Teréz anya Életről szóló idézeteit tolmácsolta. Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 5.Albert Levente dokumentumfotóiBár állandóan a jelenre, az éppen most történőre koncentrál, a fotóriporter – ha a szokványostól eltérő helyzetbe kerül – nem csupán fotók, hanem dokumentumfotók létrehozója. Az efféle képek „beéréséhez” természetesen idő is kell, ám egy negyed század távlatából már pontosan látszik, mi az, ami nemcsak fotográfiaként, hanem történelmi szempontból is maradandó érték. Albert Levente több ezerre becsüli dokumentumfotói számát. A Háromszék alapításától fotóriportere a lapnak, ám szerencséjére – szerencsénkre – a napi rendszerességű fotózást már a Megyei Tükörnél elkezdte. 1988 második felétől kezdett dolgozni az egykori Kovászna megyei napilapnál, előtte mintegy évig rendszeresen elkísérte Sylvester Lajost riportútjaira. Sokszor csak néhány fotó készítéséért is benéztek egy-egy kisebb faluba, mert a falurombolás rémétől tartva nem tudhatták, eltűnik-e vagy sem a település, így arra gondoltak, bár a képek maradjanak... Albert Levente úgy emlékszik vissza, maguk a háromszéki falvak lakói sem tudták elképzelni, arra kényszerülhetnek, hogy tömbházban kell majd lakniuk. Meséli, a diktatúra végső, nehéz éveiben a székely falvak lakóit – tartva lakóhelyük s közösségük elpusztításától – egyrészt tehetetlenség, szorongás jellemezte, másrészt székely humoruk ilyen körülmények között sem hagyta cserben. Fotóriporteri munkájában 1989 decembere határvonalat jelent: a kommunizmus időszakából származó képein nemcsak a rönköt cipelő kommandói atyafi jelenik meg, vagy a vécépapírért és az aragázpalackért sorban álló városiak tömegét látjuk, hanem az 1989. augusztus 23-án az elvtársak sepsiszentgyörgyi pódiuma előtt önfeledten masírozó, hálásnak és boldognak tűnő embereket is. Noha Albert Levente azt mondja, akkor már érzékelhető volt egyfajta cinizmus mind pártaktivista, mind munkás esetében, a huszonharmadikai mosolygós felvonulók láttán azért el lehet töprengeni azon, vajon az ünneplők ma mit gondolhatnak akkori mosolygós arcukról?... Nyolcvankilenc decemberében Albert Levente nemcsak a sepsiszentgyörgyi pártszékház előtt tüntető tömeget örökítette meg egy szomszédos tömbház erkélyéről, hanem az akkori hegyivadász laktanyával szemben lévő, szétlőtt tömbházat is. Ez utóbbi érdekessége, hogy korábban lencsevégre kapta a lépcsőházból kitelepített, edényekkel hurcolkodó lakókat is, előbb tehát kilakoltatták az ott élőket, utána pedig szétlőtték az épületet. Csupán egy apróság az akkori furcsaságok közül, még jó, hogy emlékeztetnek a fotók. Aztán következett az első szabad március tizenötödike Sepsiszentgyörgyön – soha meg nem ismételhető az a felvétel, amikor egy tömbház erkélyein alig férnek az ünneplők –, Tőkés László és Teréz anya látogatása, vagy amikor 1992-ben hegymászók leveszik a parkbeli obeliszk vörös csillagát. Egy kor megannyi fekete-fehér lenyomata. Albert Levente mostani, Romcsíptető című sepsiszentgyörgyi szabadtéri kiállítását az 1988–1992 között készített dokumentumfotóira alapozza. Tárlata fotókiállításnál több, amolyan személyes, vizuális napló, amelyben akár a felcsíptetett fotográfia, az eltűnt idő maradványa is rom lehet. Fényképeit kollázsszerűen sorakoztatja fel, s míg képanyagát válogatta, úgy érezte, ismét hatalmába keríti az egykori bizonytalanság... A filmszerű szerkezetet szerinte az is indokolja, hogy az említett négy év alatt sok minden nem változott, s ha megírná a képsorokhoz kötődő történeteket, azt szintén kollázsszerűen, szubjektíven tenné. Ám egyelőre értékesebb filmkockáit digitalizálja, mert régi Azopan negatívjai közül időközben számos tönkrement. Ami maradt, azt tematikusan csoportosítja, képzőművészeti szempontból jelentős fotóit, falvak képeit teszi egymás mellé, s csendesen jegyzi meg, nem szorongatja az összegzés, a kötetekbe foglalás kényszere. De ha mégis meggondolja magát, van miből válogatnia. Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 16.A Szeretet Misszionáriusai SepsiszentgyörgyönIdén 25 éve, hogy a szent életű, boldog Kalkuttai Teréz anya Sepsiszentgyörgyre jött felkarolni a legszegényebbeket, az őrkői roma telep lakóit. 1990 júliusában érkezett Bálint Lajos érsek, akkori egyházi elöljáró (a Gyulafehárvári egyházmegye első érseke) meghívására, majd néhány nap után hazautazott, de itt hagyott négy szerzetesnővért, hogy elkezdjék a munkát az őrkői telepen. A városvezetés segítséget ígért a szerzetesi ház felépítésében, így 1990–92-ben a Szeretet Misszionáriusai, Teréz anya leányai rendházat és templomot építettek az Őrkő negyedben, melyet Mária, Világ királynője tiszteletére ajánlottak... Ferenc pápa az idei évet a szerzetesek évének nyilvánította. Ebből az alkalomból megkerestük a Szeretet Misszionáriusait, Teréz anya leányait. Bár rendszerint elzárkóznak a nyilvánosságtól, most mégis megengedték, hogy bepillantást nyerjünk életükbe. Szerzetes nővérek az Őrkőn Sepsiszentgyörgyön jelenleg hat nővér lakik az őrkői szerzetesi házban. Lehet látni, amint kettesével gyalogolnak a városban vagy a telepen, fehér alapon kék szegélyű szárijukban, közben derűsen beszélgetnek valamilyen idegen nyelven. Leginkább az őrkői szegény roma családok ismerik őket, akikhez naponta eljárnak látogatóba. A ház vezetőjével, Ifsita nővérrel (aki a kezdetektől itt van) és egy másik kedves nővérrel beszélgetünk szerzetesi hivatásukról, munkájukról. – India különböző országaiból és Lengyelországból jöttünk 1990-ben Teréz anyával Sepsiszentgyörgyre. Azóta itt dolgozunk a rendházban. A nővérek cserélődnek. A mi rendünk különleges. Míg más szerzetesek a tisztaságra, engedelmességre és szegénységre tesznek fogadalmat, mi még megtoldjuk azzal: szolgálni a legszegényebbeket. Az értük végzett munkával csillapítjuk Krisztus szomját (amikor a keresztfán függött, akkor kiáltotta: „Szomjazom”). Megvan a napi programunk. Reggel 5-től 6 óráig ima, elmélkedés, zsolozsma. A szentmise a legfontosabb része a napnak, amit rendszerint itt, a kis kápolnánkban – ahol Teréz anya-ereklyét őrzünk – Márkus András plébános atya vagy Hajdú János főesperes mutat be. Néha elmegyünk a város más katolikus templomába is. Fél tízkor indulunk családlátogatni az őrkői szegényekhez, egészen tizenkettőig. Ebben mindenfajta munka benne van, figyelünk, hogy miben tudunk segíteni. Nem szociális munkások vagyunk, hogy adakozzunk, hanem inkább az evangéliumi örömhírt visszük. Délben rövid közösségi imát tartunk, délután három és négy között oltáriszentség ima, zsolozsma, majd jönnek a gyermekek tanulni. Felkészítjük őket elsőáldozásra, bérmálkozásra. Délután öttől hétig a roma gyermekek hitéletével foglalkozunk, utána közösségi program következik. Kalkuttában van a fő rendházunk, Európában pedig Lengyelországban működik a központunk. Oda mennek a fiatalok tanulni. Mivel a világ különböző országaiból vagyunk, közös nyelvünk az angol. Van két erdélyi rendtársunk is: Sepsiszentgyörgyről Kinga, aki Eszter nővérként Magyarországon dolgozik és Szentegyházáról Margit, aki Elisabet nővérként Albániában tevékenykedik. A jelöltek lengyelországi tanulás után fogadalmat tesznek, majd oda mennek, ahol szükség van rájuk, megtanulják az ország nyelvét. Missziós munkát végeznek. 25 éve járt Teréz anya Sepsiszentgyörgyön – Teréz Anya két alkalommal is járt Sepsiszentgyörgyön. Először 1990 júliusában, majd 1992 augusztusában. Albert Levente, lapunk fotóriportere megörökítette ezeket az egyedi pillanatokat... Önök hogyan emlékeznek, milyen volt 25 évvel ezelőtt a rendalapítás? – Mi együtt laktunk három évet a rendalapító Teréz anyával Indiában. Romániai látogatásunk előtt előbb Rómába mentünk, majd Bukarestbe érkezett a repülőgépünk. Babota Tibor káplán jött értünk, ő hozott Sepsiszentgyörgyre. Amikor megérkeztünk, itt volt Bálint Lajos érsek atya, Csató Béla plébános és a polgármester. Szeretettel fogadtak a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián. Teréz anya rövid kis emlékezést tartott, ebédeltünk, majd kivittek megnézni a roma telepet. Teréz anyának nem tetszett a ház, amit felajánlottak rendháznak, mert csak a falai álltak. A polgármester úr megígérte, segíti gyors megépítését. Addig másfél évet az állomási plébánián laktunk. Az ottani egyházközségnél volt egy kis kápolna és egy kis ház... Jöttek a nénik különböző ajándékokkal... Mi meg kerestük a helyet, hol is lakjunk. Két nővér megkezdte az ismerkedést a családokkal Tibor atya segítségével, aki angolul misézett nekünk. Majd kaptunk két tömbházlakást. Fél napot tanultunk, fél napot ismerkedtünk a családokkal.... Teréz Anya két-három napot maradt velünk. – Milyen volt a nyolcvanéves Teréz Anya? Hogyan emlékszik rá? – Nekem az maradt meg, hogy amikor csoportban voltunk, ő mindig kiválasztott egy személyt, és hozzá beszélt. A teljes figyelmét rá irányította. Így tanított, hogy nyitott szívűek legyünk. Teréz Anyától azt kérte Jézus, hogy fényt vigyen a sötétségben élő embereknek. Volt idő, hogy minden családnak adtunk Bibliát. Mi azért vagyunk itt, hogy elhintsük a hit és szeretet magvait. Isten adja a kegyelmet, hogy foglalkozzunk velük. Teréz anya tanítását éljük: „Tartsd tisztán a szívedet, hogy Jézus szerethessen a te szíveddel.” Hittel és szeretettel A Háromszék napilap 1990. június 9-i számában írta, hogy egy nappal korábban, pénteken a városba érkezett a Nobel-díjas szerzetes. Majd június 12-én Torma Sándor összeállításában egész oldalas beszámolóban olvashattak részleteket a látogatásról Valami nagyon szépet tenni Istenért címmel. Márkus András plébánost, aki idén februárban töltötte be hatvanadik évét, 1991-ben azzal nevezték ki a Csíki utcai plébániára, hogy gondozza a nővéreket és templomukat, valamint az Őrkő negyedi cigányokat. A templomot 1992. augusztus 15-én szentelte fel Bálint Lajos érsek. 1993-tól kezdték el egy lelkipásztori központ megszervezését a cigányok részére. Iskolát építettek, valamint lakásról gondoskodtak a lelkipásztor számára, aki az 1996-ban jóváhagyott őrkői plébánia lelkésze lett. Márkus András szentszéki tanácsos így emlékszik vissza Teréz anyára, akinek nagy tisztelője, a sírjánál is járt Kalkuttában: – Mivel kevés idő állt rendelkezésre, nem mindenkivel tudott beszélgetni. Nekem elmenőben ezt hagyta hátra: „Hittel és szeretettel gondozza a nővéreket, és lelki gondjaikban legyen mellettük.” Szabó Lajos kanonok emlékezetében is örökre megmaradt a látogatás: – Helikopterrel érkezett a Szemerja negyedi focipályára. A megyei tanács elnöke, Orbán Árpád és a papság fogadta, rajtuk kívül csak az apácákat engedték oda. Autóval hoztuk be a Szent József-plébániára, ahol köszöntöttük, szép fogadásban részesítettük. Teréz anya találkozott a papsággal, majd az apácákat elküldte dolgozni, és velünk egy órát beszélgetett. Amikor búcsúzott, érdekes dologra kért meg: imádkozzunk azért, hogy az ő szülőhazájában, Albániában is tudjon kolostor épülni. Azóta már kettő is van, vágya valóra vált. Arra biztatott, hogy higgyünk a gondviselő Istenben. Elmondott egy példát. Indiában volt egy kisgyermek, akinek olyan különleges gyógyszert kellett volna adniuk, amit ott nem lehetett megkapni, ráadásul hatósági tiltás alatt is volt. Azon a héten csomagot kapott Európából. A legtetején az a gyógyszer állt, amelyre a kisgyermeknek szüksége volt... Még mesélt egy másik történetet is, hogy miért a Szeretet Misszionáriusai ők. Egy többtagú családnak készítettek nagyobb csomagot, amit elvittek nekik. Megérkeztek, beszélgetni kezdtek a családtagokkal. Egyszer csak eltűnt a háziasszony, majd kis idő múlva visszajött. Hol volt? – kérdezte tőle Teréz anya. Csak itt, a szomszédban, mert ott is van egy nagy család, nekik is vittem belőle, mert szükségük van rá... Amikor vége volt a fogadásnak, kértem a főnővért, szeretném, ha egy szentképet dedikálna nekem. Nem lehet, mert sietnek – mondta. Teréz anya látta, hogy valamin vitatkozunk. Megkérdezte, mi a gond? Hozd ide, gyorsan – intett, és négy szentképet dedikált angolul. Ez volt ráírva: Imádkozzál értem! Kinek kellene megváltoznia? Teréz anyával kapcsolatban nagyon sok történet maradt fenn a nagyvilágban, idézetei sokaságát ismételgetik. Sok ember szívét megérintette életével, hitével, munkásságával. Sepsiszentgyörgyön László Károly színművész szokta felidézni az élettel kapcsolatos elmélkedését, buzdítását templomokban, kórházakban, különböző rendezvényeken. Dr. Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatójának és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetőjének könyvében, a Felelős szabadságban van egy elgondolkodtató kis történet, melynek aktualitása mindenkor időszerű. A Nobel-díjas Teréz anyát megkérdezte egy francia újságíró: – Mondja, kedves Nővér, ebben a nyomorúságos, válságokkal teli, embertelen világban kinek kellene megváltoznia, hogy egy boldogabb és szebb jövő is fennmaradhasson számunkra? Rövid csend után Teréz anya így válaszolt: – Tudja, kedves, nekem kell megváltoznom. És magának. Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született albán szülőktől. Két testvérével együtt katolikus nevelésben részesült. Könyvelőnő volt. Ágnes az Indiában működő jugoszláviai misszionárius jezsuiták hívására jelentkezett bengáliai misszióba. Felvételét kérte az írországi Loreto-nővérek közösségébe, akik novíciátusa elvégzésére Indiába küldték. 1931-ben tette le szerzetesi fogadalmát; Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére a Teréz szerzetesi nevet vette fel. 1929–1948 között földrajzot tanított Kalkuttában. Egy 1946-os lelkigyakorlatos elhatározás után 1948-ban levetette a Loreto-nővérek ruháját, és felöltötte a kék szegélyű szárit; ez lett az általa alapított és 1955-ben Róma által is jóváhagyott Szeretet Misszionáriusai egyenruhája. Kalkuttai Teréz anya szegénygondozó tevékenysége ezentúl már ismert; nővérei elterjedtek az egész világon. Teréz anya 1997. szeptember 15-én halt meg szentség hírében. Boldoggá avatási eljárása rendkívül rövid ideig tartott. 2003. október 19-én, a missziós világnapon II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt mintegy 200 000 zarándok jelenlétében boldoggá avatta Kalkuttai Teréz anyát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját. A szentatya megválasztásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat része volt ez a szentmise, melyre 27 országból érkeztek diplomaták. De a sokaságban megtalálhatók voltak ortodoxok, muzulmánok, misszionáriusok és szegények képviselői is. (...) Teréz anya élete tanúságtételével mindnyájunkat emlékeztet arra, hogy az Egyház evangelizáló missziója a szeretet gyakorlásán keresztül valósul meg, amelyet az imádság és Isten igéjének hallgatásával táplálnak. Példás módon jelzi ezt a misszionáló stílust az új boldogról készült kép, amint az egyik kezében szorongat egy gyermeket, a másikkal pedig a rózsafüzér szemeit morzsolja. (Részlet Gyorgyovich Miklós Tisztelgés Teréz anya előtt boldoggá avatása kapcsán című írásából, mely a Távlatok – Világnézet. Lelkiség. Kultúra című jezsuita lap 2003 karácsonyi számában jelent meg.) Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. június 8.A csillagot válaszd..."Búcsú a tizedik sapientiás évfolyamtól Az utolsó névsorolvasással kezdődött szombat délelőtt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tizedik kicsengetési ünnepsége. Az alapképzésben részesült mintegy 220 diák mellett idén az első mesterképzős évfolyam – a növény-orvosi, a számítógépes irányítási rendszerek, a fejlett mechatronikai rendszerek, illetve a szoftverfejlesztés szak közel 35 hallgatója – is búcsúzott a tanintézettől. Az egyházak képviselőinek áldása után dr. Dávid László, a Sapientia rektora szólt a koronkai campus előterét zsúfolásig megtöltő ünneplőkhöz. A rektor az egyetem közösségépítő szerepét hangsúlyozta, a sapientiás közösség fogalmát emelte ki, amelynek meghatározására, tudatosítására a globalizált, digitalizált világban, illetve az erdélyi magyar értelmiség szélesebb keretei között is szükség van. Az intézményvezető az egyetem életének legfontosabb mozzanatait – a 2012-ben zárult akkreditációs folyamatot, az oktatási kínálat folyamatos bővítését, a diákok és tanárok szakmai sikereit – is felidézte, majd az egyik legfontosabb fejlesztésről, a marosvásárhelyi kar tavaly ősszel avatott diákotthonáról szólt. Az új kihívások között elsőként az agrármérnöki szakot említette, amely várhatóan ősztől indul a Műszaki és Humántudományok Kar Sepsiszentgyörgyre kihelyezett szakjaként, majd így búcsúzott az útra készülőktől: – Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, hanem a társadalmi, politikai, szellemi világot is. Nemcsak az a fontos, hogy valami érthető, hanem az is, hogy igaz legyen. Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja a pillanat fontosságáról beszélt, amely a tanárokat is arra készteti, hogy megálljanak és rátekintsenek az előttük álló széles horizontra, ugyanakkor ráébredjenek arra, hogy még fölöttük a cél, még van hova felkapaszkodni. – Lassan vége a nincstelenségből fakadó gondtalanságnak – jegyezte meg a dékán, aki egyebek mellett az egyetem iskolások tehetséggondozásában vállalt szerepéről, illetve az utánpótlásról, az önazonosságukat kereső, nemcsak álmodni, de álmaikat megvalósítani tudó generációk fontosságáról beszélt, végül Kalkuttai Teréz anya szavaival zárta gondolatait: "A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat". A továbbiakban a tanszékvezetők búcsúztak a ballagóktól. Ekkor került sor a kiváló tanulmányi eredményeket elért, illetve különféle versenyeken jeleskedett diákok díjazására. A kitüntetettek között szerepelt Horváth (Fekete) Éva, a Népújság fordító szakot végzett korrektora is. Az útra készülők üzenetét Kovács Noémi Anasztázia, a közegészségügyi szolgáltatások és politikák szak végzőse adta át, a maradók részéről Csiki Tímea, a Hallgatói Önkormányzat elnöke szólt az indulókhoz. A HÖK-elnök a cserkészet megalapítója, Robert Baden-Powell szavaival búcsúzott végzős diáktársaitól: "Látod azt a csillagot fönt magasan az égen? Arrafelé fordítsd csónakod orrát, a csillagot válaszd vezéredül". Az ünnepi gondolatok dalban, szavalatban, rövid néptánc-előadásban is tükröződtek, majd a kétórás együttlét után elérkezett a szimbolikus búzakalász átadásának pillanata. Végül nemzeti imánk, a régi Boldogasszony Anyánk himnusz és a székely himnusz eléneklése után harangzúgásra járták be utoljára a ballagók az elmúlt években második otthonukká vált tereket. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 15.Útravaló a MOGYE ballagóinakBiztató, erőt és hitet adó szavakkal búcsúztatták szombaton este a marosvásárhelyi Vártemplomban az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem öt magyar tannyelvű szakának 318 végzősét. Az általános orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, szülésznők, egészségügyi asszisztensek ünnepélyes bevonulása után alig maradt hely a tágas templomhajóban, annyi sok hozzátartozó jött el egész Erdély területéről, hogy köszöntse a ballagókat. A korábbi évek tapasztalatából kiindulva, a hallgatók búcsúztatását a karokkal közösen megszervező Studium Alapítvány lehetővé tette, hogy több százan, akik kint rekedtek, a templom mögötti LED-képernyőről kövessék az ünnepséget, az otthon maradottak pedig interneten nézhették végig a ballagást. Az ökumenikus szertartást végző lelkészek részéről elhangzott a tanács, hogy "Isten munkatársaivá" válva a gyógyításban türelemmel forduljanak a kiszolgáltatott, beteg ember felé, szánjanak időt a testi és lelki fájdalmak enyhítésére, és tegyék lehetővé, hogy az erdélyi magyar emberek anyanyelvükön fordulhassanak orvosukhoz, gyógyszerészükhöz. Az előfohászt Jakabos Barnabás katolikus egyetemi lelkész, az igeolvasást és prédikációt Papp Noémi evangélikus, az imádságot és a csendes imát Nagy László unitárius lelkész mondta el, az áldást főtiszteletű Kató Béla, Erdély református püspöke adta a végzősökre. – Megköszönjük, hogy hallgatóink voltak, hogy öt-hat évvel ezelőtt egyetemi tanulmányaik helyszínéül a marosvásárhelyi egyetemet választották, s ezáltal részesei lehettek az idén hetvenéves erdélyi magyar orvosképzésnek – kezdte beszédét dr. Sipos Emese, a Gyógyszerészeti Kar előadótanára, aki oktatótársai nevében köszöntötte a ballagókat. Az anyanyelven elsajátított ismeretek a folyamatos továbbtanulás, a továbbképzés során biztosítani tudják az új befogadásához szükséges szilárd alapot, mondta Sipos tanárnő, aki a molekulahasonlattal jellemezte azt a fejlődést, amelyen oktatóik irányításával a hallgatók átmentek, hogy a szülőföldön élő beteg emberek gyógyítóivá válva jól megtervezett jövőjükben meghatározó értelmiségi rétegét képezzék az erdélyi magyar társadalomnak. Az élet része a betegség, a csalódás, a kiábrándulás, de értelme van így is, mert magában rejti az újrakezdés csíráját – szólt társaihoz a végzősök nevében Hadnagy Margó, az ÁOK végzőse, aki Teréz anya szép vallomását idézte az életről, amit élni kell. Beszédében köszönetet mondott tanáraiknak az útravalóért és szüleiknek, akiktől az élet első leckéit kapták. A sorbanállásokat leszámítva az ÁOK hallgatói 5930 órát töltöttek az egyetemen – számolta ki a többi kar adataival együtt Nagy Kórodi Enikő ötödéves hallgató, aki a végzősöket búcsúztatta. A tanulás mellett felemlegette a diákélet szépségeit is, majd Márai Sándor szavaival köszönt el a távozóktól: "Mit akarsz? Túlélted". Világi köszöntőjében főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az orvos írótól, Németh Lászlótól kölcsönzött útravalóval látta el a végzősöket, "a zsarnoki van" és "a szent lehet" között zajló emberi életről, amelyben az a baj, hogy nem tudjuk tárgyilagosan meghúzni a vonalat a kettő között. A lehetőségek végső határán van még alkalom az újrakezdésre, amihez azonban hitre van szükség – hangsúlyozta Erdély református püspöke, aki bejelentette azt a jó hírt, miszerint őszire a Bod Péter Diakóniai Otthont 100 diák befogadására alkalmas szakkollégiummá alakítják át. Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője az általa képviselt intézmény és az anyaországi magyarság üdvözletét tolmácsolta. Megemlítette a magyar kormány támogatásával megvalósított fejlesztéseket (Studium Orvosi Szakkönyvtár, orvosi lakások Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben), és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szavaira utalva kifejezte bizakodását, hogy a jövő elhozhatja azt, ami megilleti a romániai magyarságot, amelynek joga van a magyar tannyelvű állami egyetemhez. A magyar kormány mindent megtesz, hogy a MOGYE magyar tagozata visszanyerje önállóságát. Akik ellene gáncsoskodnak, az erdélyi magyarság jövője ellen gáncsoskodnak – mondta a szónok, aki szerint 1945-höz hasonlóan napjainkban is sikerülni fog a kiutat megtalálni. Ezt követően valamennyi végzős hallgatónak tanáraik adták át kitartó munkájuk elismeréseként a Studium Alapítvány díszoklevelét. Dr. Szilágyi Tibor professzor az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében szólalt fel és adta át a Csőgör Lajos-emléklapot és a díjat a magyar tagozat legjobb eredményt elért hallgatóinak. A Studium Alapítvány idei Miskolczy Dezső- emlékplakettjét dr. Vass Levente nyújtotta át a nemrégiben elhunyt dr. Kovács Dezső szájsebész professzor érdemeiért özvegyének, dr. Kovács Bea nyugalmazott családorvos, főorvosnak. A szájsebészeti klinika vezetőjeként utolsó percig hitt és dolgozott azért, hogy 15 év munkájának a megkoronázásaként egy modern és jól felszerelt sebészeti klinikát hagyhasson maga mögött – hangzott el Vass Levente laudációjában, aki kiemelte, hogy a fogorvosi kar dékánhelyetteseként végzett tevékenysége mellett nyolc évig vezette az EME Orvostudományi Szakosztályát, amelynek gazdasági, szervezési és arculati függetlenséget szerzett. Felkarolta a diákszövetség munkáját, és hivatali kötelességein túl családját rajongásig szerető apa és nagyapa volt. Az emlékplakettet a marosvásárhelyi magyar felsőoktatásért végzett fáradhatatlan munkájáért, oktatásszervező és bátor, szókimondó, intézeteket alapító tevékenységéért, emlékének és egyéniségének példamutatásáért ítélte oda az alapítvány kuratóriuma. Az ünnepségen a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének (MIFIKE) zenekara játszott, Kovács Miklós, Haba Henrik és György Szilád megzenésített verseket adott elő. A támogatóknak (Studium Alapítvány, az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya, a Bethlen Gábor Alap), valamint a Vártemplom lelkészeinek és kántorának a műsorvezetőGáll Orsolya ötödéves ÁOK-hallgató mondott köszönetet. Az ünnepség, amelyen a tóga mellett néhány diák székely ruhában vett részt, a himnuszok eléneklésével zárult. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 18.Húsz év utánSzombaton találkoztak a Református Egészségügyi Diakonisszaképző Főiskola első évfolyamának végzettjei Tűnődjünk el, hogy merre tartunk az úton, megleltük-e céljainkat, s vannak-e még szép, reményt adó álmaink, találkozzunk, beszélgessünk, hozzunk képeket, emlékeket, és sokat meséljünk! – szólt a hívó szó azokhoz, akik húsz évvel ezelőtt a marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplomban kezdték az órákat, mert a tanfelügyelőség ellenszenve, gáncsoskodása miatt nem biztosítottak helyiséget a szakminisztériumi jóváhagyással már rendelkező egészségügyi főiskola indulásához. Alapításának küzdelmes munkáját D. dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházmegye püspöke, dr. Kocsis János főgondnok és Tőkés Elek, az egyházkerület tanügyi előadója vállalta. A szombati hálaadó istentiszteleten Fekete Márton református lelkész hirdette az igét a szép számban összegyűlt egykori végzősöknek, tanároknak és a hozzátartozóknak. Szakmai tudás, szeretet, megértés, türelem, lélekből, lélekkel végzett munka – ez jellemezte az elmúlt húsz év során az 1992–95 között tanuló egészségügyi asszisztensek munkáját, akiket kiváló tanári kar, a marosvásárhelyi orvosi egyetem professzorai, főorvosok, asszisztensek, lelkészek készítettek fel a választott hivatásra – hangsúlyozta többek között a lelkész. A két osztálynyi 54 asszisztensből 33-an jöttek el a találkozóra. Soha nem bánta meg, hogy az egészségügyi főiskola végzőse lett, bár vallástanárnak készült– szólt volt osztálytársaihoz a szervezők nevében Pálosi Tünde, majd Bartha Edit mondott köszöntőbeszédet. Értékelte az iskola alapítóinak küzdelmét, volt tanáraiknak a magas szinten, kezdetben fizetés nélkül, önzetlenül végzett munkáját. "Az emberi kapcsolatokban lehet megtapasztalni a legszebb találmányt, a másokon való segítés érzését. Mert mindig segíteni kell azon, aki rászorul a segítségre, ott és úgy, ahol és ahogy erre lehetőségünk van!" – mondta. A továbbiakban hangsúlyozta az alázat és a hit fontosságát, és azt, hogy mindenki annyit ér a társadalomnak, amennyit annak többi tagjáért tesz. Az iskola alapításának nehézségeit dr. Nagy Attila nyugalmazott főigazgató foglalta össze, aki nem lehetett jelen a találkozón. Írott beszédében visszaemlékezett, hogy az egyházkerületnek az iskola szervezésére felkért megbízottjaként hányszor kellett kormány- és megyei hivatalokban kilincselnie dr. Péter Miklós egyházkerületi tanácsossal és Sárpataki János Maros megyei esperessel, lelkész főigazgatóval, míg végül 1992. november 5-én elkezdődhetett az oktatás a Kistemplomban. Később a Sportiskola, majd a Bolyai Farkas középiskola fogadta be őket, amíg az Erdő utcai szép épület elkészült, s a 2000–2001- es tanév derekán beköltözhettek. Kiemelte a tanári kar képviselőinek önzetlen munkáját, akik nemes feladatnak érezték a leendő egészségügyi dolgozók anyanyelvi oktatását, a vallásos neveléssel pedig a humánum kiépítését akarták megvalósítani, ami korábban hiányzott a betegápolásból. Azt akarták elérni, hogy legyenek, akik közvetítsék a magyar anyanyelvű betegek panaszát az orvosoknak, hisz abban az időben "voltak városunkban olyan gyermekosztályok (!), ahol még a takarítónő sem beszélt magyarul". Példamutató közösség végezte ezt a munkát fizetség nélkül, majd jelképes órabérért, a különböző felekezetű lelkészek támogatásával. A fegyelmezett, pontos munka mellett az általános műveltséghez tartozó ismeretekkel is ellátták a hallgatókat, s hogy sikeresen versenyvizsgázhassanak, a szakkifejezéseket román nyelven is megtanították. Ami jó döntésnek bizonyult, hisz a diákoknak sikerült elhelyezkedniük. Az iskola pedig felekezeti státusa mellett akkreditált állami jellegét is megőrizte. Nagy hangsúlyt fektettek a hallgatók gyakorlati felkészítésére, s a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ a vidéki diákoknak szállást is biztosított, az adminisztrációs munkát Mezei Ilona főasszisz- tensnő végezte a rend és fegyelem szigorú őreként, és segített a végzősök elhelyezkedésében is – olvasható dr. Nagy Attila összefoglalójában, amelyben köszönetet mond néhai Donáth Árpád főtanfelügyelő- helyettesnek és Horváth Gabriellának, a Bolyai iskola aligazgatójának a támogatásért. A jelen levő tanárok nevében dr. Dienes Sándor nyugalmazott professzor mondott köszönetet a Kistemplomnak, hogy kezdetben befogadta az főiskolát. A 90. évében járó egyetemi tanár nyugdíjazása után 23 évet tanított a diakonisszaképzőben volt évfolyamtársa, dr. Nagy Attila felkérésére. Az oktatás színvonalát jelezte, hogy az egészségügyi főiskolák versenyén sorozatosan első helyezést értek el diákjaik. 635 diplomás asszisztens végzett a húsz év alatt, ami az erdélyi magyarság számára rendkívül jelentős – hangsúlyozta. A hálaadó istentisztelet utáni fogadáson a résztvevők nosztalgiával nézték végig a ballagáskor készült filmet. Az osztályfőnöki óra első felszólalója úgy gondolta, hogy változó világunkban valószínűleg kakukktojásnak számít, mivel az elmúlt húsz év óta ugyanott dolgozik. Aztán kiderült, hogy 80 százalékukra jellemző a hűség, ugyanis 15-20 éve nem változtattak munkahelyet. 16-an azóta is ugyanott (bel-gyógyászat, koraszülöttosztály, járóbeteg-rendelő, laboratórium, dialízisközpont, sürgősségi szolgálat, családorvosi rendelő, fizio-terápia, ortopédia, sebészet, pszichiátria) végzik munkájukat Marosvásárhelyen, a Székelyföldön, szerte Erdélyben. Hatan egyszer váltottak munkahelyet, öten kétszer-háromszor, hárman dolgoznak más területen, s az 54-ből 12-en külföldön élnek. Király Tünde tanárként tért vissza a főiskolára, ahol betegápolást oktat. Úgy érzi, hogy van értelme a munkájának, hisz a vallásos nevelés olyan többletet ad diákjaiknak, amiért ma is kedvező visszajelzéseket kapnak. – Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan emberek környezetében kezdhettem el a munkát, akiktől a szakma mellett emberséget tanultam – nyilatkozta Török Délia, aki kezdettől a Carit-san rendelőintézet laboratóriumában dolgozik. – Nagyon kedvelem a szakmám – mondta Jánosi Erzsébet, aki szintén a hűségesek közé tartozik, hisz az elmúlt húsz óta szeretettel ápolja a gondjaira bízott koraszülött csecsemőket. Demeter Gyöngyi, aki tíz éven át a sebészeti klinikán dolgozott asszisztensként, meredeken váltott, hisz jelenleg férjével együtt kamionsofőrként járja Európa útjait, de nem mondott le a szakmába való visszatérésről. Dr. Finna Judit főorvos, családorvos, aki a kezdetekkor a legfiatalabb oktatója volt az iskolának, az elmúlt évek során gyakran számolt be kedvező tapasztalatairól. Tanítványainak a Medicare Alapítvány keretében az idős emberek otthoni ápolásában végzett önkéntes munkájáról a Népújság hasábjain is többször tudósítottunk. "Amit teszünk, csak egy csepp a tengerben, azonban a nélkül a csepp nélkül sekélyebb lenne a tenger" – hallottuk Teréz anya szavait Bartha Edit tolmácsolásában, amit befejezésként mi is idézünk. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 20.Csökkent az állami támogatásAz elesetteken csattan az ostor Ellehetetleníti a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil és egyházi szervezetek működését a Szociális és Munkaügyi Minisztérium azáltal, hogy évről évre csökkenti a központi költségvetési támogatást. A Gyulafehérvári Caritas például idén a 2013-as támogatásnak az egyharmadát kapta, tehát ismét azokon csattan az ostor, akik felkarolják a rászorulókat, s azt a réteget, akikről valójában az állam kellene gondoskodjon. Dr. Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója lapunkhoz eljuttatott közleményében aggodalmának adott hangot amiatt, hogy folytatódik a szervezet szociális szolgáltatásainak a fenntartására jóváhagyott állami támogatás visszaszorítása, miközben egyre növekszik az igény ezen szolgáltatások iránt. – A forráskiesés egyre súlyosabban érinti programjainkat. Idén az otthoni beteggondozó szolgálat is jelentős hiánnyal kezdi az évet. Tíz otthoni beteggondozó központunknak kértünk támogatást, de csupán a fele kapott részleges finanszírozást. Teljes mértékben elestek a támogatástól a Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelykeresztúr környéki, valamint a Kovászna és Fehér megyei központok. Ugyanez a helyzet a búzásbesenyői Gondviselés Háza idősotthonunkkal, a diódi gyermekotthonnal, a hátrányos helyzetű gyermekeket, fiatalokat felkaroló sepsiszentgyörgyi és erdőszentgyörgyi programjainkkal, a fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató- központtal. A 2016-os év elején a szükségletekhez képest gyakorlatilag 1.972.024 lejes forráskieséssel kell számolnunk, amely kétségessé teszi több mint 2.800 gondozottunk ellátását. Míg 2013-ban 3.650 személy ellátását támogatta a szaktárca, az idén csak 809 gondozott ellátását finanszírozza. A rendszerváltás óta eltelt 25 esztendőben – számos más civil és egyházi kezdeményezéssel együtt – az embertől emberig történő intézményes segítség kiépítésének, hozzáférhetővé tételének úttörői voltunk. Úgy tűnik, ebben az erőfeszítésben továbbra is és egyre inkább csak a helyi közösségekre, önkormányzatokra számíthatunk. Velük tanácskozva, egyeztetve kell eldöntenünk stratégiai magatartásunkat az elkövetkező évekre: mi az, ami vállalható abból a sok mindenből, amire szükség van – fogalmazott dr. Márton András, aki szerint a munkatársak és partnerek hozzáállásának köszönhetően sikerült átvészelniük az elmúlt két év drasztikus visszavágásait anélkül, hogy ez az ellátottaikat hátrányosan érintette volna. A 2013. évi összeg egyharmadából kell idén gazdálkodniuk Megkeresésünkre Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának a vezetője kifejtette, 2013-hoz viszonyítva, amikor 3,7 millió lejes állami támogatással gazdálkodhatott a szervezet, tavaly és tavalyelőtt már kevesebbet, 2,3 milliót, idén pedig alig több mint egymillió lejt kaptak, tehát a 2013-as évben kiutalt összeg alig egyharmadát. Az állami támogatás megvonása több, a szervezet által évek óta sikeresen működtetett programot érint. A korai nevelő és fejlesztő programra, amelynek keretében heti rendszerességgel több száz gyereknek tartanak fejlesztő foglalkozásokat, idénre már nem is pályáztak, olyan megszorításokkal kellett számolni, és a szaktárca már 2014-ben világossá tette, hogy nem prioritás számukra a korai nevelés. – Emiatt kénytelenek voltunk növelni a résztvevőkre háruló hozzájárulást, emellett a megyei tanács is besegít, illetve sikerült több céget találni, amelyek profitadójukat felajánlották erre a célra. Mindezeknek, valamint a kollégák lelkiismeretes munkájának köszönhetően sikerült továbbvinni ezt a programot – fogalmazott az igazgató. Az idősek körében oly népszerű Teréz Anya Központban zajló tevékenységekre részfinanszírozást kaptak, ami körülbelül fele a kért összegnek. Ez esetben is kénytelenek voltak növelni a hozzájárulást, viszont ez mindenképpen jövedelem függvénye, hogy a szerényebb anyagi körülmények között élők is férjenek hozzá a tevékenységekhez. A marosszentgyörgyi roma program szintén részfinanszírozást nyert, a búzásbesenyői idősotthon, valamint az Erdőszentgyörgyön zajló és hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását célzó projekt állami támogatását is elutasította a minisztérium, de remélhetőleg a helyi önkormányzatok anyagi hozzájárulásával, valamint más pályázati lehetőségek kiaknázásával sikerül továbbvinni ezeket a programokat. "A betegekért vagyunk" Koszta Piroska, a Caritas otthoni beteggondozásért felelős illetékese elmondta, az általa koordinált, úgynevezett Maros csapat tizenkét településen van jelen: Marosvásárhelyen, Marosszentgyörgyön, Szászrégenben, Nyárádszeredában, Székelyberében, Nyárádmagyaróson, Csíkfalván, Hodoson, Nyárádremetén, Mezősámsondon, Nyárádgálfalván és Szentpálon. Ezeken a településeken havonta 850 idős, beteg embert lát el a szervezet 33 munkatársa, segítenek rajtuk, hogy ne szoruljanak intézményes ellátásra. Marosvásárhelyt kivéve a helyi önkormányzatok mindenik településen részben hozzájárulnak a szolgáltatás költségeinek a fedezéséhez. – Hatvan év fölötti, zömében ágyhoz, illetve házhoz kötött betegek az ellátottaink, van, akit naponta egy-kétszer pelenkázunk, fekélyes, felfekvési sebeket kötözünk, ha kell, ágyneműt cserélünk, gyógyszereket váltunk ki, tartjuk a kapcsolatot a családorvosokkal – sorolta a szakápolói végzettséggel rendelkező munkatársaik napi teendőit Koszta Piroska. Az otthoni beteggondozói szolgáltatást több forrásból fedezik, egyik pillére volt az állami támogatás, amit idén teljes egészében megvontak. Ebből fedezték többek között az üzemanyagot – hiszen az ápolók folyamatosan járták a falvakat –, illetve a fogyóeszközöket. Kérdésünkre, hogy miként pótolják a kieső állami támogatást, az illetékes elmondta, a betegekért vannak, továbbra is el kell őket látni, tehát fogódzóként marad az ellátottak hozzájárulása – amit az egy főre eső jövedelem alapján számolnak ki –, a Maros Megyei Tanács támogatása, emellett további szponzorokat keresnek. Néhány önkormányzat már jelezte, hogy inkább más területekről vesznek el, de kiszorítanak valahogy egy nagyobb összeget az otthoni betegápolásra, ugyanis nagy szükség van – főként az elöregedő vidéki településeken – erre a szolgáltatásra. Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 8.Hitélet – Teréz anya erdélyi nyomdokainSzeptemberben avatják szentté a római Szent Péter téren Világszerte nagy örömmel fogadták március 15-én délelőtt Ferenc pápának a boldogok szentté avatása ügyében tartott rendes nyilvános konzisztóriumán elhangzott döntését Boldog Kalkuttai Teréz anya szentté avatásának időpontjáról. A Szeretet Misszionáriusai szerzetesrendet 1950-ben megalapító Teréz anya 1997. szeptember 5-én hunyt el az indiai Kalkuttában, 2016. szeptember 4-i szentté avatása halálának dátumához kötődik. Teréz anya világméretű tömegeseménynek ígérkező szentté avatási szertartására Rómában kerül sor a Szent Péter téren. Az ünnepi szentmisét Ferenc pápa mutatja be az Irgalmasság Szent Éve önkénteseinek jubileuma keretében. Ma már talán kevesen emlékeznek rá, hogy Teréz anya Erdélyben is járt: a 90-es évek elején kétszer is megfordult Sepsiszentgyörgyön, ahol mai napig működő rendházat alapított. A szentté avatási eljárás során megvizsgálták a Teréz anyának tulajdonított csodatételt. A Teréz anyához intézett imádság egy ma 42 éves brazíliai mérnök gyógyulásához vezetett. A halálos beteg férfi felesége kérte Teréz anya közbenjárását. Ennek következtében a férfi meggyógyult és a mai napig egészséges. A szentté avatási kongregáció orvosok véleményét is meghallgatta, akik tudományos szempontból megmagyarázhatatlannak tartották a 2008. december 9-én történt gyógyulást. Tavaly volt 25 éve, hogy Bálint Lajos, a Gyulafehárvári Főegyházmegye első érsekének meghívására a szent életű Kalkuttai Teréz anya Sepsiszentgyörgyre jött felkarolni a legszegényebbeket, az őrkői romatelep lakóit, 1990 júliusában. Ott hagyott négy szerzetesnővért, hogy elkezdjék a munkát az őrkői telepen. Ismét felkereste Sepsiszentgyörgyöt 1992 augusztusában Fodor György Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 4.Csíkszeredában is járt az immár szentté avatott Teréz AnyaHuszonhat évvel ezelőtt 1990. június 9-én Csíkszeredába és Csíksomlyóra is ellátogatott, az akkor már 80 esztendős Teréz anya, akit vasárnap avatott szentté Ferenc pápa. Róla emlékezett meg Darvas-Kozma József esperes, valamint a csíksomlyói Mária-köszöntőre összesereglett hívek. Az aromán kisebbséghez tartozó Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított Kalkuttában. 1950 októberében Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend megalapítására. A szegényekért és betegekért végzett szolgálatáért 1979-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. II. János Pál pápa 2003-ban avatta boldoggá a római Szent Péter téren mintegy kétszázezer hívő előtt. Bálint Lajos érsek meghívására Teréz anya 1990. június 8-án reggel érkezett néhány nővér kíséretében repülőgéppel Bukarestbe, ahol Babota Tibor Sepsiszentgyörgyi káplán várta és helikopterrel Sepsiszentgyörgyre szállították, ahol az őrkői roma telepre látogatott ki. Másnap, a délutáni órákban tett látogatást Csíkszeredában és Csíksomlyón. A Szent Kereszt Plébánia Egyházközségi apostolának szeptember 4-i számában Darvas-Kozma József esperes-plébános felidézi a Csíkszeredai látogatást. „Babota tisztelendő úr telefonon értesítette plébániánkat, hogy 4 óra tájban Teréz anya és a kíséretében levő nővérek Csíkszeredába látogatnak. Rövid idő alatt összetoboroztak néhány száz gyermeket és felnőttet a Deszka-templomba.” A plébánia akkori lapja, a Kisharang így számolt be a nem mindennapi látogatásról: „Senki sem bánta meg, aki várta a nagy vendéget. Törékeny testben láttunk élő szentet, s hallottuk ajkán a Szentlélektől sugallt szavakat. Arra kért, hogy segítsük a rászorulókat, hogy szeressük és imádjuk az Oltáriszentségben köztünk lakó Krisztust. A karonülő kisded, akit megsimogatott, öregkorában is tekintse kegyelemnek a nagy eseményt. Éneklő hívek között vonult a templom előtt várakozó autóhoz. Ott is körülálltuk imádkozva, szent dalokat énekelve, integetve vettünk búcsút Tőle – tőlük. Bárcsak teljesedne kívánságunk, hogy nálunk is letelepedjenek leányai. Azt mondta, ha a püspök akarja, s ha mi is adunk hivatást, akkor úgy lesz. Itt láttunk ma egy törékeny nőben Béke Nobel-díjas rendalapítót és szentet.” (Kisharang, 1990. 8. szám.) Darvas-Kozma József egy fényképet is közzé tett Teréz anya Csíkszeredai látogatásáról, amelyet Babota Tibortól kapott ajándékba. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a fotón felismerhető Szabó Mária és Miklós Teréz sekrestyés is. Miután Teréz anya meglátogatta a Deszka-templomot Borbély Gábor plébános lelkére kötötte, hogyha idővel új templomot építenek, ezt akkor is őrizzék meg. Így áll ma a Deszka-templom Szécsenyben – mondta el érdeklődésünkre Darvas-Kozma József. Kalkuttai Teréz anya szentté avatásának előestéjén róla is megemlékezett Urbán Erik ferences templomigazgató a csíksomlyói pápai kisbazilikában bemutatott elsőszombati Mária-köszöntőn. Erik testvértől azt is megtudtuk, hogy a kegytemplomba ellátogató szentet Bartók Albert házfőnök és Márk József atya fogadta, majd Margit, a szakácsnő vezette körbe. Albert atya elmondása nyomán tudjuk, hogy Teréz anya ekkor összeverte a két öklét, mondván, össze kell törni a kommunizmust! – osztotta meg velünk a történetet Erik testvér. Teréz anyát Ferenc pápa vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter téren vette fel a szentek sorába, a ceremóniára mintegy százezren érkeztek a világ minden tájáról. Iochom Zsolt Székelyhon.ro 2016. szeptember 8.Aranydiplomás orvosok és gyógyszerészekFél évszázaddal ezelőtt, 1966-ban kapták meg a hivatás gyakorlására feljogosító oklevelet, ami mellé 2016. szeptember 3-tól immár egy aranydiploma is került. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 1966-ban végzett orvosai és gyógyszerészei szeptember harmadikán tartották 50 éves találkozójukat. Előző nap ökumenikus istentisztelet keretében "adtak hálát minden idők Urának az eddig kapott kegyelemért" és emlékeztek meg volt kollégáikról és tanáraikról. Szombaton délelőtt a szokásos fényképeződés után az intézmény dísztermében gyűltek össze. A Gaudeamus felhangzását követően dr. Nagy Előd rektorhelyettes köszöntötte a megfogyatkozott számban megjelent általános, gyermek- és fogorvosokat, valamint a gyógyszerészeti kar végzettjeit. Fél évszázaddal ezelőtt 148-an indultak útnak az egyetemről, az eltelt öt évtized után még hetvenen sem tértek vissza. Történelmi évfolyam voltak, mint annyi más a Marosvásárhelyi egyetemen. Bár hozzájuk már nem hatott el 1956 szele, amely korábban hallgatók egész sorának törte derékba a pályáját, ennek az évfolyamnak az egyetem jellegének a megváltozatására elindított intézkedések előszelét és hatását kellett átélnie. Pártutasításra 1962-ben kezdődött el az intézet magyar jellegének a megváltoztatása, s vezették be az azóta is fennálló "abszurd" intézkedést, miszerint a magyar nyelvű előadások mellett románul tartják a gyakorlati képzést, ami megnyitotta az utat, hogy az oktatói kart is fokozatosan átrendezzék. A történtekről volt prorektoruk, dr. Puskás György számolt be a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés ötvenedik évfordulójára kiadott kötetben. A rektor a hosszú börtönévek után visszatért dr. Csőgör Lajos professzor volt, és rektorhelyettesként már dr. Pop D. Popa Ioan előadótanár neve is szerepelt. A hetvenes éveikben járó orvosok és gyógyszerészek köréből busás vámot szedett az idő. Különösen az általános orvosi kar végzettjeivel volt kíméletlen, holott azt gondolná az ember, hogy aki a gyógyítás szolgálatába szegődött, az önmagára is jobban ügyel, és kegyesebb hozzá a teremtő. A valóság az ő esetükben rácáfolt a feltételezésekre, hiszen az 1966-ban végzett 54 általános orvos közül 25-en már nincsenek az élők sorában. Érdekes módon a gyermekorvosokat és fogorvosokat kevésbé sújtotta a sors, mindkét kar 27 végzőséből öten mentek át a "túlsó partra", a 40 gyógyszerészből pedig 13-an. Akik túlélték a jórészt munkával töltött fél évszázadot, azok közül néhányan ma is dolgoznak fiatalokat megszégyenítő frissességgel, másokat jobban megviselt a könnyűnek korántsem nevezhető mesterség gyakorlása. A találkozón egykori tanáraik közül öten vettek részt. A hatvanas években az akkori MOGYI virágkorát élte, s a második tanárgeneráció tagjai igényesen és színvonalasan végezték feladatukat, hangzott el dr. Nagy Előd előadótanár beszédében. Az utolsó harminc év oktatóinak és hallgatóinak szemszögéből legendás évek voltak ezek, amelyekhez képest a mai MOGYE más viszonyokat mutat. Bár épületekben, központokban, rendszerekben látványos a fejlődés, az emberi erőforrást illetően nehéz helyzetben van az egyetem magyar tagozata, amely a fennmAradásért küzd. Az utánpótlás nem minden tanszéken megoldott, a karrierfejlődés feltételei kemények, nehezen teljesíthetők, a végzősök jelentős számban vándorolnak ki külföldre. A jelenlegi tanári kar számára az ötven évvel ezelőtt végzettek kitartása, összetartó ereje példaértékű, fogalmazott a rektorhelyettes, aki Babits Mihály soraival zárta mondanivalóját. Idézetekkel sűrűn megtűzdelt, tartalmas, szép beszéddel köszöntötte volt kollégáit dr. Kun Imre professzor, aki szerint a találkozó résztvevői az ősz időszakát élik át, s ha sikerült lélekben fiataloknak mAradniuk, akkor is elkövetkezett számukra a számvetés ideje. A keresztény értékrend hármas kötéséből kiindulva Márton Áron és Hamvas Béla szavaival fogalmazta meg a hit lényegét. A vallás kimeríthetetlen energiát ad a harc megvívásához. A küzdelem pedig nem a nyugdíjkorhatár eléréséig tart, hanem addig, ameddig "képesek vagyunk helytállni"– tette hozzá. Jó érezni azt, hogy szükség van még ennek a nemzedéknek a tudására, tapasztalatára mind a gyógyítás, mind a tanítás terén, ez felvillanyozóan hat, s a "tesztoszteronhoz hasonlóan megnövelheti a sejtek telomérjeinek a számát" – szólt az endokrinológus a beszélőből. Szakmai téren mindig a nehezebbet választva a szolgálat fontosságát hangsúlyozta, és a tudományos érdeklődés ébren tartására (ami magába foglalja a világjárást is) biztatta volt évfolyamtársait. A magánélet terén a boldogság mellett a szenvedés elkerülhetetlenségéről szólva Exupéryt idézte: "jól csak a szívével lát az ember". "A közösség, ahova tartozunk, a végzetünk, de szabadságunk kitejesedésének a színtere is", zárta az Isten – család – haza hármasságát, majd a dalai láma tanácsát osztotta meg volt kollégáival, miszerint "bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni". Végül a találkozó másnapján szentté avatott Teréz anya himnuszát idézte az életről, és köszönetet mondott volt tanáraiknak, akik szívós kitartásukkal, erkölcsi helytállásukkal nevelték is a hatvanas évek orvos- és gyógyszerésznemzedékét. Az aranyokleveleket a "fiatal idős" orvosoknak és gyógyszerészeknek dr. Dienes Sándor és dr. Csedő Károly nyugalmazott professzorok adták át. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 29.Kiállítás megörökölt 900 évrőlKedd délután a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint a váradi Vár- és Várostörténeti Múzeum szervezésében az egyházmegye több mint 900 éves történetét bemutató állandó kiállítás nyílt. Miguel Maury Buendia Bukaresti apostoli nunciusnak, illetve a romániai katolikus püspöki kar tagjainak jelenlétében nyitották meg kedd délután a Nagyváradi vár Fejedelmi Palotájának második emeletén azt az állandó kiállítást, mely fejezeteket mutat be a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye több mint kilenc évszázadot átölelő történetéből azzal a céllal, hogy a püspökséget alapító Szent László király (1083-1095) idejéből kiindulva az egyházmegye első, középkori felvirágzásán, a tatár és török hódoltság okozta pusztuláson át a püspökség második, újkori megerősödéséig szemléltesse az egyházmegye történetét és tárgyi örökségét. A szép számú érdeklődőt dr. Dumitru Sim, a váradi Vár- és Várostörténeti Múzeum koordinátora üdvözölte. Exc. Böcskei László megyés püspök lelki és szellemi feltöltődést kívánva mindenkinek, azt emelte ki: napjainkban sokszor feltevődik az a kérdés, hogy hol van a mi helyünk a mai világban, a mai időkben, és szerinte ezzel a tárlattal is kifejezésre jut az, hogy nekünk itt van helyünk Váradon. Olyan múlttal rendelkezünk ugyanis, melyből erőt meríthetünk, és amire alapozva a jövőbe tekintve építkezhetünk. A főpásztor ugyanakkor köszönetet mondott mindazoknak, akik szívügyüknek tartják, hogy ezek a jelek meglegyenek, „nem azért, hogy mutogassuk magunkat”, hanem hogy tudjunk olyan helyekre találni, ahol erőt meríthetünk a tovább haladásunkhoz. Hangsúlyozta: a fiataloknak is köszöni, akik a folyóson látható, Kalkuttai Szent Teréz anyáról szóló kiállítást elhozták hozzánk Krakkóból, hogy azt ott tapasztaltak hatására a jóság és szeretet üzenetét közvetítsék. Három részben Lakatos-Balla Attila, a püspökség kulturális referense úgy fogalmazott: egy picit megijedtek, amikor először szembesültek a tárlat létrehozásának feladatával, amikor végigmentek a folyósokon, és megnézték a gyönyörű, de muzeális szempontból nehezen hasznosítható tereket. Aztán arra gondoltak: mégiscsak a Fejedelmi Palota egyik bástyájában vannak, ami egyike azon sok-sok bástyának, melyeket Erdély katolikus és protestáns fejedelmei nem csupán anyagi értékeknek a védelmére, hanem elsősorban a keresztény hitünknek, illetve a saját morális és spirituális értékeinek a védelmére építettek. Ez volt tehát a motiváló erő a kiállítás kitalálásakor, és három terem szolgálja ezt a célt a rendelkezésre álló közel 200 négyzetméteren, ami óriási felületnek tűnik- és természetesen az is-, de nagyon kicsi, ha abból szempontból közelítünk ehhez, hogy 900 év történelmét kell dióhéjban bemutatni. Ezért inkább három epizódot választottak tulajdonképpen ki a váradi püspökség gazdag múltjából, három olyan időszakot, amelyben országos, európai és nemzetközi szinten alkotott figyelemre méltót. Az első értelemszerűen az egyházmegye alapítójának személyiségére, kultuszára, a Szent László által hátrahagyott szellemi és lelki örökségre fókuszál, illetve arra a nyomra, amit mindez Várad és a püspökség életében hagyott. A második terem középpontjában az egyházmegye második aranykora áll, Várad 1692-es felszabadítását követően a 19. század végéig. Ennek az időszakban nagyon értékes tárgyi hagyatéka is fennmAradt, melynek kiváló darabjait is tartalmazza a gyűjtemény. A harmadik helyiség pedig a Váradon az elmúlt évszázadokban működött 27 szerzetesrendnek állít emléket, abból kiindulva: fel sem mérjük talán, hogy ezek milyen milyen hihetetlen és értékes adalékokkal járultak hozzá a fejlődéshez, az oktatástól és neveléstől elkezdve egészen a város és az egyházmegye egészségügyi ellátásának vagy szociális rendszerének a megszervezéséig. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2017. február 7.Ötven éve Istennek adott életInterjú Csató Béla plébánossal – Plébános úr, idén ötvenéves papi szolgálatát ünnepli. Kérem, meséljen gyermekkoráról, és arról, miként él emlékeiben szülőfaluja. – 1944-ben születtem Csíkszeredában a Szülő Anyák Mária Otthona Klinikán, és Csíkszentsimonban nevelkedtem. Szüleim szorgalmas emberek voltak, nagyon sokat dolgoztak, erőt a mindennapi munkához vallásos életükből merítettek. Természetes volt, hogy minden vasárnap szentmisére mentünk, de igazi maradandó lelki élményem kisgyermekkoromból, hogy láttam édesapámat családjával a közös imában. Szülőfalum népét nagyon szorgalmas embereknek látták más vidékek lakói is. Erről sokat mesélt gyergyószentmiklósi segédlelkész koromban plébános főnököm. – Mikor gondolt először arra, hogy pap legyen? Miért? – Nagyszerű hitoktató volt a plébánosunk. Egyik hittanórán a papság szentségéről és ezzel kapcsolatban saját papságáról beszélt. Azon a napfényes őszi délutánon úgy éreztem, én is pap kell hogy legyek. 1955-ben történt ez, amikor nagyon sok pap és a püspök úr is börtönben volt. A vallásüldözés egyik formája volt ez, az istentagadó hatalom igyekezett megfosztani a népet pásztoraitól. Miért maradt meg bennem a papságra hívó gondolat? Nem tudom. Azt hiszem, Isten szelíd hívását nem lehet visszautasítani. Egyszerűen csak követtem a hívó szót minden másféle megfontolás nélkül. – Meséljen a felkészülés éveiről! – Márton Áron püspök úr teológiai évekre előkészítő kisszemináriumot alapított, ezt a hatóságok kántoriskola címén engedélyezték. 1957–1961-ben ott tanultam és érettségiztem. Szép volt, kiváló tanárokkal. Az együttes munkán, tanuláson-nevelésen volt a hangsúly. Segítettek belelátni a világot átjáró eszmékbe, és megalapozták világnézetünket. Rend, fegyelem, tanulmányi előmenetel mind-mind a mindennapjainkat meghatározó lelki életből forrásozott. A napi szentmise, szentgyónás-szentáldozás, közös imák önmagunkat nevelő emberekké formáltak. 1961–67 a teológiai tanulmányok évei. Lehetetlenség összefoglalni hat év küzdelmeit, megannyi élményét, el kell azonban mondanom, hogy negyedéves hallgató koromban megkísértett a gondolat: pap akarsz lenni? Azt akarod, hogy életed munkájának eredménye csak kudarc legyen? Egyre kevesebb istenhívővel? Kemény hetek következtek. Lelki vezetőhöz menekültem, aki egyszerűen szembesített azzal, hogy ezek a gondolatok minden jó ősellenségétől, az eltántorítani akaró gonosztól valók. Hittem neki, megerősödve kerültem ki ebből a válságból. Teológiai, azaz kispapi életem meghatározó élménye volt, hogy Márton Áron püspök úr tanított minket lelkipásztorkodásra, és kérésünkre egy szociológiai kurzust is tartott. Szerintem a hitvalló püspök minden zsenialitása és bölcsessége az Istennel egyesült lelkének Szentlélektől kapott adománya. – Hol kezdte papi szolgálatát? – Gyergyószentmiklóson, de csak karácsony előtt: az államiak nem siettek a működési és tartózkodási engedéllyel, végső megerősítést így csak 1968 tavaszán küldtek. Több ezer hívőnek csak ketten voltunk papjai a főnökömmel. Sok munka volt, nem lehetett eleget dolgozni. Nagyszerű erőt adott a főnököm bizalma és a hívek szeretete. A kívülállók akkor is olyanok voltak, mint most: emberek, akik nem is sejtik, hogy mitől fosztják meg magukat közönyükkel. Jézus a példa. Mindenkit hívott, elmondta, hogy mi a rossz, de csak a hitre készségesekkel foglalkozott bensőségesen. Az erőszak nem az Isten útja. 1970–74-ig Brassó belvárosában lettem segédlelkész. Új helyzet volt életemben. Itt tanultam meg, hogy léteznek Istent más módon kereső emberek, mint amilyenek a csíkiak, gyergyóiak. Nem római katolikusok, más akolból valók, de akik őszintén keresik Istent, azok mind-mind megszentelődhetnek. Nagy tanulság volt ez számomra. – Mikor lett plébános? Miben volt más ez, mint a segédlelkészség? – 1974-ben Nyárádtőre neveztek ki plébánosnak. Nagy kihívásként éltem meg, és nagyon féltem. Ez a plébánia ugyanis az 1500-as évek végén megszűnt, mert a hívek reformátusok lettek. Most, 400 év után kellett megteremteni a katolikus közösséget azon emberekből, akik Székelyföld különböző katolikus vidékeiről Nyárádtőre és környékére költöztek. Anyagi és igazi szellemi-lelki kihívás volt. Nem tudom, mit tettem jól, vagy akaratlanul is mit rontottam el. Csak annyit tudok, hogy nagy harcok árán ugyan, de minden egyházra, lelkekre vonatkozó tervem megvalósult. Isten gyengesége erősebb az emberek erejénél. Hiszem, hogy a ma is élő kis plébánia a kialakított szakrális felépítésével képes szolgálni és nevelni Isten népét. Jézus biztat is minket: „nem félj, te kisded nyáj”. Valóban rajtunk volt Atyánk szeme. – Hét év után, 1981-ben Sepsiszentgyörgyre küldte a főpásztor. – Meglepett a kinevezés. Ha lehet, még jobban féltem, mint Nyárádtőtől. Melyek voltak a terveim? Szerettem volna népem életét szolgálni. Nem volt kifejezett stratégia a fejemben. Szép sorjában tettem azt, amit az adott pillanatban a legszükségesebbnek láttam. Eléggé előtérbe került a sok építkezés, már nagy gyakorlatom volt benne, mert gyergyószentmiklósi segédlelkészként a filiákban, Háromkúton és Magyarbékásban kellett a lerobbant templomokat megjavítani, s ugyancsak Brassóban a hidvégi Nemes grófok kápolnáját megmenteni. Igazából csak ekkor láttam, hogy ezekkel és Nyárádtő, Maroskeresztúr templomainak rendbetételével, a lőrincfalvai kápolna létesítésével a jó Isten felkészített a sepsiszentgyörgyi feladatokra. Így történt, hogy itt a plébánia kibővült és rendeződött, a Szent József-templom megújult, létrejött az Állomás negyedi szükségkápolna, felépült a Csíki utcai templom, kialakítottuk a szépmezői kápolnát, és már távozásomkor alapjaiban készült az Olt negyedi Krisztus király-templom, valamint Kalkuttai Szent Teréz Anya nővéreinek rendháza és az őrkői kápolna. 1988-ban, a kommunizmus igazi sötét éveiben úgy láttam, végveszélyben minden magyar egyházi kultúra. Hogy legyen, ahová a híveket összegyűjteni, építtettem a plébánia udvarára egy nagy közösségi házat, és harminc érettségizett emberrel elkezdtük a civil teológiai tanulmányokat, titokban, hittantanítás címén. A hatóságok figyeltek, az állambiztonsági szervek még jobban. Nem bántottak, nem tudom, mit tervezgettek. Sepsiszentgyörgyi létem munkáját így foglalom össze: „Itt nekem minden sikerült.” Százak és százak kiimádkozták. Itt kaptam életem legnagyobb dicséretét is Incze Sándor református esperestől. Úgy történt, hogy amikor elhelyeztek, eljött elbúcsúzni, s ezt mondta: „Mikor idejöttél, mi, tiszteletesek, esténként összegyűlve egymás között azt mondtuk rólad: mit akar itt ez a taknyos? Egy idő után így beszéltünk: figyeljük meg, mit tesz a katolikus plébános, és mi is azt tegyük.” Istennek vannak tervei, mi csak tegyük azt, amit ő kér, hogy megvalósulhassanak Isten művei! – Elkívánkozott Sepsiszentgyörgyről? Mi történt? – Tele voltam megkezdett munkával, amelyeket lelkiismeretem szerint tennem kellett. De újból elszólítottak, ezúttal 1990 őszén Gyulafehérvárra püspöki helynöknek. Ez a kinevezés csúcsa volt lelki nyugtalanságomnak. Alkalmatlannak tartottam magamat erre a tisztségre, de ez másokat nemigen érdekelt, pedig sokan úgy gondolták, mint én magam. Gyulafehérvárott 1990–1992 között voltam. Ott igyekeztem megerősíteni az 1990 tavaszán Sepsiszentgyörgyön megalapított Pro Vita Hominis magzatvédő társaságot. Megalapítása óta dr. Kovács Zita vezeti és végzi a munkát. Apró kicsi kezdet ez egy olyan világban, amelyet szent II. János Pál pápa a „halál kultúrájának” nevezett. Ugyancsak Gyulafehérvárott létrehoztam a Keresztény Orvosok Szövetségét. Célja volt: az élet védelme, a szegény betegek jutányos gyógykezelése, és a nép egészséges életmódra való nevelése. A szövetséget pár év sikeres működése után bekebelezte a konkrét, megfogható javak utáni nyomulás. Gyulafehérvárott az alkalmi megbízatásaim távlati hiánya kikezdett. Rám tekintett a Magasságos, és 1992 őszén Marosvásárhelyre küldtek. – Tizenöt éven át dolgozott ott, 2007-ig. Milyen idők jártak Marosvásárhelyen? Milyenek voltak a kilátások? – A kilátások inkább reménybeliek voltak, euforikusak az egyházi és a civil élet kibontakozására. Marosvásárhely traumája, az 1990. márciusi események mind a mai napig hihetetlen sebet, sérülést, csonkítást eredményeztek elsősorban a magyarság életében. Százak és százak menekültek el a városból, családostul. A „marosvásárhelyiek találkozóját” azóta is Budapesten szervezik. A székely város „időjárását” állami ciklonok alakították és alakítják hatásos ellenciklon nélkül. Ebben a környezetben egyházilag a remény emberei kellett hogy legyünk. Az újraépítő egyház a nagy reménytelenségből származó lemondásban. Nem „túlélni”, gyógyulni szerettünk volna a megpróbáltatásainkban, amelyek rávilágítanak, hogy nemcsak mi vagyunk sebzettek, de beteg az egész román társadalom is. Betegségét a nekünk osztogatott sebek is okozzák. Nevezetesen: a görcsös román társadalmi félelem, amely szerint az országban létező magyarság veszélyezteti nemzeti önazonosságukat, és kárt okoz anyagi, szellemi szinten egyaránt. A román nép felelős vezetői tenyésztik ezt a megbetegítő szellemi vírust immár 100 esztendeje. Ezért leselkednek a magyarság szellemi megnyilatkozásaira éber cenzúrával, és ezért bénítják meg a magyar régió gazdasági kibontakozását. Szoronganak a szellemi és gazdasági érvényesülésünktől. Nagy baj ez, de elsősorban az országnak. Olyan, mintha egy emberben kikapcsolnák valamelyik szervet. Így fosztja meg magát ez az ország attól a szellemi-lelki, anyagi többlettől, amely nemcsak a magyarság, de az egész ország javát is előmozdítaná. A kilátásaink! A kilátásaink az Isten-hitből táplálkozó emberies tudás s az Isten-hitben gyökerező erő. A kilátásunk: Isten a sorsunk! Ő annyira a miénk, amennyire belekapaszkodunk. A pap számára kötelesség, hogy isteni életre nevelje övéit. Ehhez a munkához, ennek végzésére infrastruktúra is kell. Számot vetettem azzal, hogy hány ezer ember tartozik hozzánk, és mekkora a város kiterjedése. Ezért a meglévő városnegyedi imaházakat plébániákká szerveztem: Kövesdomb, Tudor negyed, Medgyesfalva, Remeteszeg. Azóta a meglévő két plébánia mellett másik négy is építi híveiből a krisztusi gondolkodású közösségeket. Megtartó erő ez. Együtt égő máglya, amelyet ha szétszednének, könnyen kioltható lenne. Szellemi életünk táplálására építtettem a Deus Providebit házat. A Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem ebben az épületben kezdte marosvásárhelyi fiókjának életét. Itt működött és működik az egyházmegyei Caritas és a Szent Imre kollégium egy részlege. Deus providebit azt jelenti, Isten gondoskodni fog. Így Istennek ajánlottam az épületet és népünket, mert amíg mi Isten-félelemben, élő hitben Isten népe kívánunk lenni, addig ő gondunkat viseli. Miért nem maradtam ott? Istenfélelemből. Felszentelő püspököm atyai kezébe téve két kezemet ígéretet tettem neki és törvényes utódainak, hogy minden körülmények között engedelmeskedem. Jó ez így! Korábbi állomásaim, a legelsőtől kezdve szép sorjában mind, felkészítettek a következő kihívásokra. Isten műve ez. – Ezért van most Csíkszentkirályban? – Igen. 2007-ben ide küldtek, szűkebb hazámba. Gyermekkoromra emlékezve itt, Csíkban láttam igazán, hogy mekkora pusztítást végzett az ateista kommunizmus, amely az anyagi nincstelenség által sóvárgóvá tette a jólétre áhítozó népet, mely aztán a gazdasági viszonyok változásával belezuhant az anyagiak imádásába, a fogyasztásba. Ez megtöri népünk erejét, életét, családi közösségét. Meg akarja szerezni a csillogó, kecsegtető jóléti állapotot, közben lemond az igényes képzésről, a tanulásról, s így állandósul szolgasága. Népnevelésre van szükség, amely lassú és hosszas, amely különösen nehéz a kézzel nem tapintható lelki értékek felfedezésében és gyakorlásában. Mégis ez az egyetlen út. „A lélek az, ami éltet.” Csíkszentkirályban is, a falu egyik negyedében templom épül. Az oltáriszentségben közöttünk lakozó Isten imádására és lelki nevelődésünk ápolására. Megmaradt az életcélom. Istennek adom magamat. Nagy munka ez már idős korom miatt is, egyre inkább ezt kell gyakorolnom. Ő vár rám, s hiszem, keblére öleli sokszor elcsatangoló, de hazatérő fiát. Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 13.Közös zsinat 446 év késésselElőször tartott közös ünnepi zsinatot 446 év után a református és az evangélikus egyház Kolozsváron. A Farkas utcai templomban tartott istentiszteleten öt evangélikus és nyolc református lelkipásztort szenteltek fel. A jubileumi zsinatot közös istentisztelettel nyitották meg a kolozsvári evangélikus templomban, ahol Zelenák József püspökhelyettes mondott köszöntőbeszédet, majd Csűry István királyhágómelléki püspök hirdette az igét. Az ünnepi ülést a kolozsvári teológia felújított dísztermében folytatták, ahol –amint múlt heti lapszámunkban beszámoltunk –közös nyilatkozatot fogadtak el. Délután az események a Farkas utcai templomban folytatódtak, ahol nyolc református és öt evangélikus lelkész felszentelésére került sor. Az egybegyűlteket Fekete P. P. János református egyházkerületi főgondnok köszöntötte, majd Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök hirdette az igét 1Kor 1,18-25 alapján. A prédikáció során elmondta, a református egység napján május 20-án, Nagyváradon úrvacsorai szolgálatra kérték fel, amely jól esett neki, de ugyanakkor tudta, hogy övéi közt van. Úgy érezte, az alkalom a Szentlélek ajándéka volt számára. Az úrvacsora liturgiája összeforrasztotta azt a pár ezer embert, aki a Körös partján levő városban úrvacsorát vett. Sokan pedig azt fogalmazták meg, hogy legyen folytatás is. „És íme, most már itt van a folytatás: közös ünnepi zsinat, istentisztelet és közösen végzett lelkészszentelés”–folytatta Adorjáni, aki szerint röpke 446 évet késtünk az 1571-ben Medgyesen megtartott közös zsinat óta. A 16. század második végétől ugyanis heves teológiai viták és politikai érdekek mentén a két felekezet útjai elváltak, amelyet valószínűleg Kálvin helytelenített volna. Sem ő, sem Luther és a többi reformátor nem ismeri ugyanis a több Anyaszentegyház fogalmát, hiszen Jézus Krisztus egy test, Isten üdvözítő szeretete minden ember számára ugyanaz a kiapadhatatlan forrás, mint ahogy a Lélek és a keresztség is egy –fogalmazott az igehirdető. A felekezeti megoszlás bűnös állapot, amit meg kell szüntetni, és együtt kell vallani, hogy minden megosztottság ellenére egy egyetemes Anyaszentegyház létezik. Az egész Kárpát-medencében még a csapból is a Refo500 folyik. Ám a sok óriáshirdetés és rendezvény vajon elindít-e egy szellemi, lelki pezsgést, valami személyes, hitbeli reformációt a mi életünkben? –tette fel a kérdést igehirdetése végén az evangélikus püspök. A prédikációt követően a nyolc református és az öt evangélikus fiatal lelkipásztor letette az esküt, majd a felszenteltek nevében Kelemen Csongor köszöntötte az egybegyűlteket. A teológián eltöltött évekre, a tanulás hasznosságára emlékezett vissza, majd a gyakornoki évekről és mentoraik segítőkészségéről beszélt. Kijelentette: akkor válnak bölcsekké, amikor mindazt a tudást, amelyet az évek során felhalmoztak, a gyülekezetben gyakorlatba tudják ültetni. Óvoda- és bölcsődeépítés a megmaradásért A kétnapos rendezvény másnap a Bethlen Kata Diakóniai Központban az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlésével folytatódott. A jelenlevő tagok Kató Béla püspök közgyűlési beszámolóját hallgatták meg. A püspök beszédében többek között kitért a reformátori örökség és hitvallásaink fontosságára. „A nyugati keresztyén testvéreink mintha elfeledkeztek volna minderről. Egyre kényelmetlenebb a nemzetközi egyházi találkozókon részt venni, mert úgy érezzük, lenézéssel és gúnnyal találkozunk azok részéről, akik bennünket maradinak és különböző fóbiákkal élő embereknek tartanak”–fogalmazott a püspök. Kató Béla hangsúlyozta a magyar intézményrendszer kialakítását, amely segíthet a megmaradásért vívott harcainkban. Ismertette az erdélyi kollégiumok felújításának folyamatát, valamint megemlítette, hogy idén öt templomot avatnak fel (Szászfenes, Décsfalva, Kerelőszentpál, Sándorfalva, Sepsiszentgyörgy). Beszámolt arról, hogy az anyanyelvű oktatás érdekében az egyház felvállalja 28 óvoda és bölcsőde felépítését és beindítását, ugyanakkor bejelentette, hogy a román törvényhozás a kolozsvári teológiát is bevette az államilag támogatott lelkészképző intézmények sorába, ám a fejpénz és a kevés diák miatt a támogatás kevés lesz. Egyházi Trianon Szegedi László missziói előadó a kerületben tapasztalható folyamatos fogyást egyházi Trianonként jellemezte. Rámutatott: sok az egyedülálló személy, a magányos férfiak sorában magas az alkoholizmus, az ultraliberális világ folyamatosan rombolja a hagyományos családmodellről kialakult képet, rengeteg az abortusz. „Hogyan várjunk békét, ha még az anyaméhben sem vagyunk biztonságban?”–idézte Teréz anyát Szegedi. Egyre több magyart és reformátust veszítünk el a vegyesházasságok miatt, ezért az anyanyelvű oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Ha egy fiatal román iskolába kerül, nagy valószínűséggel nem magyar házastársat fog magának választani”–fogalmazott a missziói előadó, aki elmondta, a román ortodox egyház törvénybe iktatta, hogy vegyesházasságok megáldása során a pópa az esketési liturgia során a nem ortodox felet kötelezően átkereszteli ortodoxnak. Szegedi László örvendetesnek tartotta, hogy egyre több gyülekezetben indul be az intézményes diakónia, illetve hangsúlyozta a családlátogatás fontosságát, valamint a nőszövetség hatékony munkáját. A különböző bizottsági jelentések meghallgatását követően a közgyűlési tagok közérdekű egyházi ügyekről tárgyaltak, majd felhatalmazták az igazgatótanácsot, hogy a következőkben az egyre zsugorodó egyházmegyék határainak módosításával foglalkozzon. Lelkészhiány és érdektelenség? A Protestáns Teológia Intézetben 1995-ben mintegy 265 –református, evangélikus és unitárius –diák végezte tanulmányait. A magas szám annak köszönhető, hogy a 90-es évek elején a paphiány miatt nagy létszámú évfolyamok indultak. Öt évvel később az erdélyi reformátusok15, akirályhágómellékiek 16 diákot vettek fel első évre. A 2005–2006-os tanévben már csupán 153 teológus tanult az intézetben (ebből 83 erdélyi, 35 királyhágómelléki és 9 evangélikus), a helyek száma fokozatosan csökkent. Ez a szám a 2010-ben már csak 129 volt –tudtuk meg Czirmay Anikótól, a teológiai intézet főtitkárától. A kimutatások szerint, míg a 90-es és a 2000-es években a meghirdetett helyekre sokan jelentkeztek, addig 7–8 éve az érdeklődés megcsappant. A teológiának 2010-től már pótfelvételit kellett meghirdetnie, és megtörtént, hogy a jelentkezők még így sem érték el a felvételt jelentő minimális jegyet, és nem töltötték be a meghirdetett helyek számát. Tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban többen mentek külföldre, illetve az utóbbi öt évben 13-an adták fel a lelkészi állást, az erdélyi református lelkipásztorok száma megcsappant. Míg 2014-ben az erdélyi egyházkerület 557 lelkipásztort tartott számon, addig idén már csak 524-en kapnak lelkészi kongruát –mondta el lapunk kérdésére Gyenge János, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa. Ezért a kerület az utóbbi időben több helyet hirdetett meg a teológián, és reméli, hogy a korábbi érdektelenség változni fog. Idén például a 16 fiú helyre 16-an jelentkeztek, a 4 lány helyre pedig 9-en. Az evangélikusok és az unitáriusok mindenkit felvesznek, aki felvételizik és eléri a minimális jegyet, ám még így is alig jelentkeznek. Jelenleg a teológián a hat évfolyamon csupán két evangélikus diák tanul –mondta Czirmay Anikó főtitkár. Egyházkerületi közgyűlés Az Erdélyi Református Egyházkerület minden év nyarán tartja meg éves közgyűlését, amikor a püspök közgyűlési beszámolójában az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, megvalósításairól, generális vizitációiról, lelkigondozói és fegyelmi kérdésekről, restitúciós ügyekről számol be. Ezt követi a missziói előadó jelentése, amely számos kimutatást tartalmaz: az erdélyi református egyház lélekszámát, ki- és betéréseket, templomlátogatottságot (hétköznapokon, illetve ünnepnapokon), keresztelések, temetések, konfirmációk adatait, az iratterjesztés problémáit (különböző lapok és kiadványok helyzetét). A jelentésben ugyanakkor a generális direktor a református egyháztagok lelki életének keresztmetszetét próbálja felvázolni, rámutat különböző pozitív vagy negatív jelenségekre, amely egyházi életünket jellemzi, és ajánlásokat fogalmazhat meg az igazgatótanács vagy a zsinat irányába. A közgyűlésen a jelenlevők kézbe kapják az adminisztratív, a diakóniai, a gazdasági, a tanügyi és külügyi tanácsosok beszámolóit, a teológia életéről szóló jelentést, a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont, a különböző egyházi szervezetek, alapítványok és egyesületek éves munkájának, az IKE, a nőszövetség, a Romániai Református Egyház Nyugdíjpénztárának beszámolóit. A közgyűlési tagok így átfogó képet kaphatnak az egyházkerület éves költségvetéséről, a beruházásokról, restitúciós ügyekről, oktatási intézmények működéséről, az egyház lelki és szellemi fejlődéséről, gazdasági munkájáról, és jövőbeli terveiről is. Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár) lapozás: 1-28
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
